A Független Kisgazdapárt Békés megyei szervezetének közleménye szerint "ismétlődni látszik az az 1991-1992-es kezdeményezés, amellyel kívülről akarták meghatározni a kisgazdapárt vezetőit, közszereplőit".
A Pallag László országgyűlési képviselő által aláírt közlemény szerint mindennemű támadás mögött, amely a kisgazdapárttal kapcsolatban az utóbbi időben megfogalmazódott, "az a háttérpolitikai szándék áll, hogy az FKGP felmorzsolásával kétpólusú váltópolitikát valósítsanak meg".
- A keresztény-konzervatív erők kivonása a politikai életből zöld utat biztosítana a szocialista, liberális erőknek saját céljaik megvalósítására - hívja fel a figyelmet a képviselő.
Pallag László leszögezi: a jelenlegi politikai életben jelen lévő egyetlen történelmi párt, a Független Kisgazdapárt, amely történelme során mindig a politikai erők kereszttüzében volt, a szellemisége, a vidéki lakosság képviselete miatt.
- Majd mi is javaslatot teszünk az MSZP horntalanítására és kovácstalanítására, az SZDSZ petőtelenítésére és demszkytelenítésére, az MDF ibolyátlanítására stb., de mi azt valljuk, mindenki annyi tiszteletet érdemel, amennyit ad a másik pártnak, ezért nem éltünk eddig elvtelen eszközökkel - áll Pallag László közleményében.
(MTI)
Ajánló:
Korábban:
(2001.01.09.)