Vágólapra másolva!
A földművelésügyi minisztériumhoz tartozó Agrárinnovációs Kht. és a FTC közötti reklámszerződés körülményeinek vizsgálatára utasította a legfőbb ügyész a Fővárosi Főügyészséget. A Szabolcs Megyei Főügyészségnek pedig azt kell megvizsgálnia, hogy a vajai Teréz Anya Segítő Egyesület számlájára a minisztérium által átutalt 15 millió forint felhasználása szabályos volt-e.
Vágólapra másolva!

A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz (FVM) tartozó Agrárinnovációs Kht. és a FTC közötti reklámszerződés körülményeinek vizsgálatára utasította Polt Péter legfőbb ügyész a Fővárosi Főügyészséget. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek pedig azt kell megvizsgálnia, hogy a vajai Teréz Anya Segítő Egyesület számlájára az FVM által átutalt 15 millió forint felhasználása szabályos volt-e - derül ki Polt Péter leveléből, melyet Keller László szocialista képviselőnek küldött.

Keller tavaly decemberben egyebek mellett azt írta a legfőbb ügyésznek, hogy az FVM tulajdonában álló Agrárinnovációs Kht. egy bizonyos meg nem rendezett "életmódnappal" összefüggésben reklámhelyszerződést kötött az FTC-vel. A Népszava birtokába került dokumentumok szerint az FVM közvetve jelentős összeget juttatott az FTC-nek az Agrárinnovációs Kht.-n keresztül.

Keller levelében utalt arra, hogy az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a zárszámadás véleményezésekor megállapította, hogy az FVM-fejezeten belül szabálytalan pénzügyi tranzakciókra került sor. Az ÁSZ az FTC-vel kötött reklámszerződésen kívül kiemelte azt az ügyet, mely során az FVM letéti számlájáról 15 millió forintot utaltak át szabálytalanul a vajai Teréz Anya Egyesület számlájára.

Keller szerint két évvel ezelőtt egy cég 15 millió forintot átutalt az árvízkárosultak javára az FVM letéti számlájára. Torgyán József miniszter úgy határozott, hogy az összeg felett Balogh Gyula FKGP-pártfőtitkár rendelkezik. Az összeg 2000 tavaszáig állt a letéti számlán, majd egy kisgazda képviselő közbenjárására kétszer 500 ezer forintot átutaltak magánszemélyek részére - derül ki Keller leveléből. A minisztérium tavaly megkereste a vajai Teréz Anya Egyesületet, s kérte, jelölje meg azt a számlaszámot, ahová a pénzt átutalhatják. Végül ez megtörtént, de Keller szerint az összeg felhasználására semmilyen dokumentáció nem található egy miniszteri levélen kívül, amiben elszámolást kérnek az egyesülettől. Keller levelében bejelentésének legsúlyosabb elemeként említette Torgyán József környezetében működő orosz-ukrán-amerikai szélsőjobb erőkkel kapcsolatba hozott személyek, tanácsadók tevékenységét, amely szerinte jelentős nemzetbiztonsági kockázatot jelent az ország számára.

Polt válaszában leszögezte: az ügyészség törvényességi felügyeleti hatáskörén kívül esik az ügy. A nemzetbiztonsági szolgálatok feladata, hogy elősegítsék a Magyar Köztársaság biztonsági érdekeinek érvényesítést - szögezte le Polt. Keller elmondta: az ügyben a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterhez fordul.

Polt Péter leszögezte, hogy a költségvetési szervek gazdálkodását az ügyészség nem vizsgálhatja. Csak az Állami Számvevőszék, illetve a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI). Keller elmondta: a minisztérium és a kht. gazdálkodása ügyében a KEHI-hez fordul majd.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. október 31.)