Időközi választást tartanak Gilvánfán <br/>

Vágólapra másolva!
Időközi önkormányzati és polgármester választást tartanak vasárnap a Baranya megyei Gilvánfa községben. Az Ormánság északi peremén fekvő háromszáz lelkes faluban a polgármester lemondása után a képviselőtestület is feloszlatta magát, ezért írták ki az időközi választást.
Vágólapra másolva!

Miután a túlnyomó többségében romák lakta településen mindmáig nem sikerült betölteni a két éve megüresedett jegyzői állást, a választás törvényességi felügyeletét a kistapolcai körjegyzőre bízták, és időpontját január 28-ára halasztották.

Szél Józsefné körjegyző, a helyi választási iroda megbízott vezetője szerint 215 választásra jogosult gilvánfai lakost vártak a szavazóurnák elé, hogy eldöntsék, ki legyen a négy független polgármester-jelölt közül a falu új vezetője illetve kik legyenek az önkormányzat tagjai a tizennyolc szintén függetlenként induló képviselő-jelölt közül.

Az érdeklődést jellemzi, hogy a részvételi arány már a délelőtti órákban meghaladta a harminc százalékot. A szavazókör este hétig tart nyitva, s várhatóan egy óra múltán már ismert lehet, hogy Gilvánfa népe Ignácz János, idős Nagy Nándor, Orsós János és Palkó László közül kit választ a falu első emberének, s eldől a képviselőtestület személyi összetétele is.

(MTI)