A szocialisták nem jelennek meg a vagyonvizsgáló bizottság előtt

Az MSZP-frakció úgy döntött: egy szocialista országgyűlési képviselő sem jelenik meg a politikusok vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság előtt. Vagyoni helyzetüket ugyanakkor nyilvánosságra hozzák, illetve a mentelmi bizottság előtt is hajlandók arról beszámolni.

"A szocialista képviselőcsoport nem tekinti alkotmányosnak, illetve jogszerűnek az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló, Torgyán József kisgazda pártelnök-miniszter által javasolt bizottság létrehozását, ezért tagjai nem jelennek meg a testület előtt" - ismertette Kovács László pártelnök csütörtökön az MSZP-frakció évadnyitó ülésének döntését. Közölte ugyanakkor, hogy a frakció minden tagja kész alávetni magát a mentelmi bizottság "törvényes eljárásának".

Kovács hozzátette: az MSZP képviselőcsoportja úgy határozott, hogy valamennyi tagja a nyilvánosság elé tárja vagyoni helyzetét és annak évenkénti alakulását. "A szocialista frakció elutasít minden olyan manipulációt, amelynek célja elterelni a figyelmet egyes kormánypárti politikusok korrupciós botrányairól" - közölte Kovács László.

(MTI)

Korábban:

(2001. január 26.)