Csőd szélén a kórházak az egészségbiztosítási pénztár késedelme miatt<br/>

Vágólapra másolva!
Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes szerint csődhelyzet fenyegeti nemcsak a fővárosi kórházak többségét, de a vidéki intézményeket is amiatt, hogy az egészségbiztosítási pénztártól a minimálbér megemelése miatt szükséges többletpénzt nem kapják meg.
Vágólapra másolva!

A szabad demokrata egészségügyi politikus elmondta, hogy két kórházat kivéve az intézmények a többletforrásoknak csak 40-50 százalékát kapják. Mivel a dologi kiadások kerete sem növekedett idén, ezért egy-két hónapon belül igen komoly feszültségekre lehet számítani a kórházakban.

A főpolgármester-helyettes emlékeztetett rá, hogy a kórházakban a dolgozók több mint a felének 40 ezer forintnál kisebb volt az alapbére januárig. A kötelezően végrehajtott minimálbér-emeléshez, valamint az új bértáblához szükséges pénznek azonban csak egy részét biztosítja a tb.

Szolnoki Andrea a kialakult helyzetről előterjesztést készít a fővárosi közgyűlés egészségügyi bizottságának, s egyúttal levélben hívja fel a szakminiszter és az egészségbiztosítási pénztár főigazgatójának a figyelmét a rövidesen várható súlyos feszültségekre.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. február 12.)