Lefoglalt járműveket adnának közvetlenül költségvetési szerveknek<br/>

Vágólapra másolva!
Pályázatot írt ki a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága a vámáru-raktárakban halmozódó elkobzott áruk tárolásának, őrzésének, megsemmisítésének, karitatív felhasználásának, értékesítésének komplex megoldására. Jogszabály-módosítással azt is el szeretné érni a VPOP, hogy a lefoglalt gépjárműveket, számítógépeket közvetlenül átadhassák a költségvetési szerveknek.
Vágólapra másolva!

Jelentős anyagi és fizikai tehertől szeretne megszabadulni a Vám-és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) azáltal, hogy a vámáru-raktárakban tárolt, javarészt elkobzott áruk őrzését, megsemmisítését, karitatív célra való felajánlását és értékesítését egy erre alkalmas cégre bízná. Bencze József dandártábornok, a VPOP rendészeti főigazgatója elmondta, hogy az elkobzott áruk ily módon való komplex kezelésére közbeszerzési pályázatot írtak ki. A pályázatokat még az első negyedév végére elbírálják.

A főigazgató emlékeztetett rá, hogy évente mintegy 200 millió forintba kerül a büntetőeljárás során lefoglalt, jogerős elkobzásra váró áruk tárolása, őrzése. Nem kevés összeget emészt fel az elkobzott dohányáruk, alkohol, hamis márkajelű termékek megsemmisítése. A vámáru-raktárakban várnak sorukra azok a holmik is - ruha, műszaki cikkek, élelem -, amelyeknek karitatív célú felhasználásáról a Karitatív Tanács dönt. A VPOP a termékek bizonyos körét értékesítheti, most ezt is a pályázatot nyert cég végezné. Az értékesítésből származó összegek továbbra is a vámbevételi számlát gazdagítanák.

A VPOP - a nyugati gyakorlatot követve - azt is szeretné elérni, hogy a kincstári vagyonkörbe tartozó, nagy értékű elkobzott árukat, például autókat, számítógépeket közvetlenül átadhassa állami feladatokat ellátó cégeknek, olyan központi költségvetési szervnek például, amelynek működéséhez ezek feltétlenül szükségesek. Elsősorban a rendőrségre és rendvédelmi szervekre gondolnak. A testületek ilyen úton történő ellátása jóval kevesebb költséget igényelne, s előnyt jelentene a költségvetés számára.

Többször megírtuk: a vám- és pénzügyőrség raktáraiban egymást érik a nagy értékű, márkás gépkocsik. Ezek egy részét büntetőeljárás során kobozták el, de kerülnek ide elhagyott, valamint "zálogba vett" járművek is. Ezekből tavaly 1183-at értékesítettek, de csak 188-at gépkocsiként, a többit alkatrészként adták el, összesen 171 millió forint értékben.

A raktározás és árverezés gondjait oldaná meg a "direktbe adás", amelyhez azonban több törvény - például az államháztartásról szóló - módosítása szükséges. Ezt a VPOP haladéktalanul kezdeményezi.

(Népszava)

Ajánló: