Az Alkotmánybíróság is foglalkozik az idén az eutanáziával<br/>

Vágólapra másolva!
Várhatóan ebben az évben az Alkotmánybíróság teljes ülése elé kerül egy eutanáziával kapcsolatos indítvány. Az indítványozók azt akarják tudni: az alkotmányból következik-e a kegyes halálhoz való jog.
Vágólapra másolva!

Takács Albert alkotmányjogász és Kmetty Ildikó ügyvéd 1993-ban azért fordult az Alkotmánybírósághoz az eutanázia kapcsán, mert egy asszony saját kezével segítette halálba gyógyíthatatlan gyermekét, és emiatt az anyát emberölésért elmarasztalták.

Takács Albert az [origo]-nak elmondta: azt javasolják, hogy a büntető törvénykönyvben legyen külön tényállás az olyan esetekre, mint azé az asszonyé volt, aki halálba segítette gyermekét. Ebben az esetben ugyanis Takács szerint számos enyhítő körülmény van, mégis ugyanúgy gyilkosság ellene a vád. A javaslat szerint azonban ilyenkor enyhébb büntetés járna.

Az Alkotmánybírósághoz pedig azért fordultak, hogy a bírák mondják ki: az alkotmány alapján az önrendelkezési jogból következik-e az, hogy a betegnek joga van eutanáziát kérni.

A testülethez több, mint nyolc éve benyújtott indítvánnyal először az Alkotmánybíróság akkori elnöke, Sólyom László foglalkozott, de alkotmánybírói megbízatása megszűnéséig nem került napirendre az eutanázia ügye.
A téma előadó bírója Németh János, az Alkotmánybíróság elnöke lesz.

[origo]