A szőlősgazdák az FVM előtt tüntettek<br/>

Vágólapra másolva!
Több mint 200 szőlősgazda tüntetett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) előtt csütörtök délelőtt azért, hogy a tárca vonja vissza döntését egy szőlőtábla felosztását illetően. Soós László, a demonstráció egyik szervezője elmondta: az FVM Földügyi és Térképészeti Főosztályának határozata szerint egy közel 200 hektáros szőlőtábla mintegy 400 részarány-tulajdonosa közül mindössze öten kapták meg a föld egyhatod részét.
Vágólapra másolva!

A szőlősgazdák az FVM elé vonultak

A megállapodás értelmében több mint egy évig igazságos keretek között termeltek a gazdák, ám az egri FVM-hivatal buzdítására az öt említett résztulajdonos évekig tartó pereskedésekbe fogott.

- Többszöri fellebbezést követően megszületett a szaktárca felügyeleti intézkedési határozata, amely az ötöknek ítélte a 60 részarány-tulajdonosnak járó táblarészt. Ezt a döntést kell a minisztériumnak visszavonnia, és visszaállítani az eredeti, zavartalanul működő állapotot - mondta Soós László.

A "Földművelésügyi és Vidékromboló Minisztérium", illetve "Le a korrupcióval!" transzparensekkel felvonuló tüntetők követeléseiket
petícióban foglalva juttatták el a miniszterhez.

(MTI)