Orbán Viktor másképp tekint azokra, akik nem tették le a katonai esküt

Orbán Viktor vonzóvá tenné a mundért a fiatalok számára. A Honvédség vezetői értekezletén részt vevő miniszterelnök szerint összeegyeztethető a NATO irányultság védelmi és az orosz irányultság gazdasági kérdésekben. Orbán úgy véli, a vadászgépek beszerzése nem egyszerűen gazdasági mérlegelés kérdése. Idén öt, jövőre tízmilliárd forintot fordítanak a katonák jólétének növelésére.

A újoncok állampolgári és
honvédelmi ismereteket tanulnak
az alföldi kiképzőközpontban.
Az esküjük még hátra van...
Azokra kicsit másképp tekint az ember, akik nem tettek katonai esküt - közölte Orbán Viktor. A kormányfő szerint a leszerelő katonáknak olyan érzelmekkel kell leszerelniük, hogy tiszteletre méltó dolog a hadseregben szolgálni akár szerződésesként, akár sorkatonaként. Orbán úgy véli csak így tartható meg a mundér vonzereje. Szerinte minden magyar fiatalnak kapnia kell alaki és fizikai kiképzést, valamint lelki felkészítést. Orbán Viktor a Magyar Honvédség csütörtöki értékelő és feladatszabó felsőbb vezetői értekezletén vett részt Budapesten.

A kormányfő megállapította, nagyjából sikerült az átalakítás legfontosabb teendőit végrehajtani, a további munka legfontosabb alapja az, hogy a katonai és a polgári vezetők között jó legyen a kapcsolat. Orbán Viktor szerint a haderőreform feladatainak végrehajtásában közös a felelősség.

A miniszterelnök kijelentette: nem mond egymásnak ellent az a két tény, hogy Magyarország a nyugati biztonsági rendszer elkötelezett híve és része, és hogy jó gazdasági kapcsolatokra törekszik Oroszországgal.

Fodor Lajos vezérkari főnök bejelentette, vizsgálatot indított a Veszprémben vasárnap történt fegyverlopás ügyében is. Fodor szerint ez csakis belső segítséggel történhetett.

Szabó János honvédelmi miniszter beszámolt arról, hogy ebben az évben ötmilliárd forintot, a következő évtől pedig évente 10 milliárd forintot fordítanak a katonák életkörülményeinek javítására.

A miniszterelnök még beszámolt arról is, hogy hamarosan elkezdenek kidolgozni egy olyan életpálya-törvényt, amely foglalkozik az egyenruhások előmenetelével, illetve a hadseregből kiváló katonák jövőjével is. Ez az úgynevezett veterán-program.

(MTI)