Vágólapra másolva!
A Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal megszüntette az eljárást Zsíros Gézával kapcsolatban. Az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt ismeretlen tettesek ellen folyó bűnügy az Országgyűlés olajbizottságának zárt ülésén, Nógrádi Zsolt tanúvallomásában közölt állítások miatt indult.
Vágólapra másolva!

Zsíros Géza a Fővárosi Ügyészségtől hétfőn kapta meg a határozatot, amelyről a volt kisgazda képviselő elmondta, hogy neki nem volt tudomása az ellene folyó és most lezárult nyomozásról.

A nyomozó hivatal - mint a Zsíros Gézát tájékoztató levélben olvasható - január 31-én azért szüntette be a vizsgálatot, mert a Nógrádi Zsolt vallomásában említett és Pallag László albizottsági elnök által a nyilvánossággal ismertetett ügy nem bűncselekmény, illetve azt nem a gyanúsított követte el.

Az Országgyűlés olajbizottsága előtt vallomást tevő Nógrádi Zsolt azzal vádolta meg Zsíros Gézát,
hogy a volt békési tsz-telepeken az ő irányításával folyt az olaj szőkítése és értékesítése. Zsíros Géza rágalmazás miatt ismeretlen tettes ellen tett
följelentést. "A per még az elmúlt évben, Nógrádi Zsolt bocsánatkérésével zárult, mert azt én elfogadtam" - közölte Zsíros Géza.

Az egykori kisgazda képviselő szerint ezzel az egész őt érintő ügy még nem került nyugvópontra, mert a Fővárosi Ügyészség anélkül vizsgálódott, hogy őt arról értesítette volna.

(MTI)