Halált okozó ittas járművezetéssel gyanúsítják a rendőrtábornokot <br/>

Vágólapra másolva!
Szabó Péter dandártábornokot halált okozó ittas járművezetéssel gyanúsítja a Pest Megyei Főügyészség. Szabó március 6-án este belerohant egy teherautóba gépkocsijával. A tábornokkal együtt utazó beosztottja életét vesztette a balesetben. Az ügyészség adatai szerint Szabó aznap este alkoholt fogyasztott. Büntetése 2-8 évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A teherautó vezetőjét halálos közúti baleset gondatlan okozásával gyanúsítja a főügyészség.
Vágólapra másolva!

A Pest Megyei Főügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsította meg kedden Szabó Péter dandártábornokot, a Belügyminisztérium Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának parancsnokát - közölte Csecserits István főügyészhelyettes szerdán.

Elmondta: a rendvédelmi szervek belső elhárításának első számú vezetője március 6-án este egy általa vezetett Opel Vectrával belerohant egy kanyarodó IFA tehergépkocsiba. A tábornok mellett ült egyik beosztottja, aki az ütközés következtében meghalt. A baleset során a tábornok, illetve a teherautó vezetője is sérüléseket szenvedett.

Csecserits István közölte: a nyomozást végző Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden az IFA vezetőjét is meggyanúsította halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével. Az eljárás feladata lesz tisztázni a többi között azt is, hogy ténylegesen melyik gépkocsivezetőt milyen mértékig terheli felelősség a balesetért.

A nyomozás jelenlegi állásáról a főügyészhelyettes annyit mondott: vannak adatok arra nézve, hogy Szabó Péter dandártábornok italt fogyasztott a baleset előtt, ám az igazságügyi orvosszakértő ez irányú vizsgálatának eredményét még nem kapták meg.

A büntető törvénykönyv szerint a rendőrtábornok gyanúsításában szereplő halált okozó ittas járművezetés bűntette 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. A teherautó vezetőjét ugyanakkor 1-5 évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti, ha bebizonyosodik a terhére rótt gyanúsítás.

Könyves Krisztina, a Belügyminisztérium sajtószóvivője az esettel kapcsolatban annyit mondott: a tények ismeretében a tárca megteszi a szükséges és kellően szigorú intézkedéseket.

(MTI)

Korábban:

(2001.03.06.)