Az MSZP szerint a Széchenyi-film miatt felmenthetik a Mafilm Rt. igazgatóságát <br/>

Vágólapra másolva!
A szocialista Lendvai Ildikó szerint egyetlen film "túlfinanszírozása" miatt lehet, hogy távoznia kell a Mafilm Rt. egész igazgatóságának. Az MSZP-s képviselő írásban kérte ki az ügyben a kultusztárca vezetőjének állásfoglalását.
Vágólapra másolva!

Lendvai Ildikó MSZP-s frakcióvezető-helyettes hétfőn írásbeli kérdést intézett a kulturális tárca vezetőjéhez, amelyben arra kér választ: mi a minisztérium álláspontja a Mafilm Rt. vezérigazgatójának és igazgatóságának tervezett felmentéséről és annak indokairól, illetve
milyen elképzelései vannak a tárcának az idei év magyar filmgyártásának támogatására.

- Az ÁPV Rt. felmenteni készül a Mafilm Rt. vezérigazgatóját és igazgatóságát - írja a levélben Lendvai Ildikó szocialista képviselő.

Szerinte a szaktárca állásfoglalását különösen fontossá teszi, hogy a Mafilm vezetésének leváltásáról eddig egyetlen szakmai indok sem látott napvilágot, ugyanakkor megrendítik a filmszakma és a közönség bizalmát a kulturális irányításban azok a feltételezések, amelyek szerint "közvetlen miniszterelnöki beavatkozásra, egyetlen film, a Hídember túlfinanszírozása körüli nézeteltérések miatt kerül sor a vezetőváltásra".

Lendvai Ildikó úgy véli: kétségessé vált, hogy 2001-ben akár egyetlen új magyar film elkészüléséhez is támogatás biztosítható.

- A Magyar Mozgókép Alapítvány mindeddig nem írt ki pályázatot, várva a 2-3 milliárd forintos, ismeretlen forrásból átcsoportosítandó többlettámogatásról szóló ígéretek megvalósulására - jelzi az MSZP-s politikus.

(MTI)

Korábban:

(2001. március 19.)