Vágólapra másolva!
A Magyar Hírlap információi szerint gyerekek személyes adataival kereskedik a Belügyminisztérium. Az egyik nagy játékforgalmazó cég legalábbis a BM-től vásárolt adatok segítségével gyerekeknek küld névre szóló ajánlatot. A minisztériumnak tavaly 100 millió forintos bevétele származott a személyes adatok értékesítéséből.
Vágólapra másolva!

Névre szóló levelekben "Action Man" klubba hívja, illetve Pokémon kártyák megvásárlására ösztönzi gyerekeket a Hasbro Magyarország Kft. Az általa megbízott marketingtársaság a BM-től vásárolta a gyerekek személyes adatait. A Belügyminisztériumnak tavaly 100 millió forint bevétele származott adatkereskedelemből. Mint azt Cziffra Andrástól, a BM Központi Hivatalának főtanácsosától a lap megtudta, teljesen törvényes a Hasbro akciója.

A Belügyminisztériumot egy 1992-es törvény hatalmazza fel az állampolgárok személyes adatainak értékesítésére. A kereskedelmi társaságok darabonként 6-30 forintért vásárolhatják meg az állampolgárok nevét, címét attól függően, hogy flopin vagy öntapadós vignettán kérik azokat. Igény szerint életkor vagy nem alapján is szelektálja az információbázist a hivatal. Az adatokat 6 hónapon belül használhatja fel a vevő, ennek betartását azonban a Belügyminisztérium nem tudja ellenőrizni. Cziffra András biztos benne, hogy a piacon a BM-hez befolyt 100 millió forintnál lényegesen nagyobb összegek cserélnek gazdát évente, ugyanis egyes cégek valószínűleg törvényellenesen adják-veszik a hivatalosan megszerzett személyes adatokat.

Az állampolgárok megtilthatják adataik kereskedelmi célú kiadását, ehhez a jegyzőnek vagy a Belügyminisztériumnak kell levelet írniuk. Ám eddig kevesebb mint tízezren éltek ezzel a lehetőséggel - közölte Cziffra András.

A Hasbro Magyarország korábban is alkalmazta a névre szóló reklámot. A cég képviselője kérdésünkre elmondta, hatékonyabb ez a megoldás, mert így közvetlenül tudják elérni a megszólított korosztályt. Hangsúlyozta, hogy a levelet a gyermek törvényes képviselőjének címzik, aki eldöntheti, hogy átadja-e azt a kiskorúnak, vagy szemétkosárba dobja.

A Hasbro az SMS Kft.-t bízta meg a kampány lebonyolításával. A cég vezető munkatársa, Varga Katalin elmondta: tavaly egy ugyanilyen kampány alkalmával kilenc szülő kérte, hogy töröljék gyermekét a listáról.

Az SMS Kft. a Belügyminisztériumtól vásárolja a gyerekek nevének és címének gyűjteményét, ám ha letelik a törvényben előírt hat hónap, akkor újra kifizetik a lista árát. A mostani kampány épp azért késett, mert a BM a népszámlálással volt elfoglalva, s így nem tudták időben megkapni az engedélyeket.

Majtényi László adatvédelmi biztos állampolgári bejelentés nyomán már 1999-ben állásfoglalást bocsátott ki: eszerint vitatható, mennyire fér össze az állami alapnyilvántartás feladataival az, hogy a hivatal üzleti célra, pénzért szolgáltat adatokat. Majtényi úgy látja, nehéz ezt a gyakorlatot összeegyeztetni az adatvédelmi törvény szellemiségével.

(Magyar Hirlap)

Ajánló: