Elnézést kér az RTL Klub Orbán Viktortól<br/>

Vágólapra másolva!
Elnézést kér a miniszterelnöktől az RTL Klub kereskedelmi televízió A Riporter: Frei Tamás című hétfői műsorban elhangzottak miatt. Frei azt kérdezte egy bérgyilkostól, mennyiért ölné meg a miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

"Az RTL Klub vezetői tisztában vannak azzal, hogy az április 23-i, A Riporter: Frei Tamás című műsor és a műsor előzetesei olyan félreértésre adhattak okot, amely az RTL Csoport egyetlen televíziója esetében sem megengedett. Ezért a csatorna vezetői elnézést kérnek a miniszterelnöktől" - áll Magyar RTL Rt. csütörtöki közleményében.

Hétfői műsorában Frei Tamás egy orosz bérgyilkossal folytatott beszélgetést. Ennek során - a riporter kérdésére - a bérgyilkos megjelölte azt az összeget, egymillió dollárt, amelyért megölné a magyar kormányfőt.

Kedden értelmiségiek egy csoportja is tiltakozott a műsor ellen. Szerintük "ez már a második eset néhány héten belül, hogy a média egyes szereplői burkolt formában, de félreérthetetlenül az ország egyes vezetőinek likvidálására, meggyilkolására szólítanak fel, egyre nagyobb nyilvánosság előtt".

Az RTL Klub kommunikációs igazgatójának, Szabó Stein Imrének szerdai közleményében még az állt, hogy a műsor az ország közállapotairól szólt és pontosan az ebben rejlő veszélyeket járta körül. Ez pedig az akkori nyilatkozat szerint nem okozhatott félreértést.

[origo]

Ajánló: