Megbüntetné az ORTT az RTL-t <br/>

Vágólapra másolva!
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) vizsgálatot indít Frei Tamás április 23-án az RTL Klubon levetített riportja miatt, amelyben a riportalany megnevezte, hogy mennyiért ölné meg a magyar miniszterelnököt.
Vágólapra másolva!

Az ORTT tegnapi testületi ülésén minden tag egyetértett abban, hogy a riportot nem szabadott volna műsorra tűzni, ám hogy a médiatörvény mely passzusát sértette a riport, eltérő vélemények voltak.

Bánlaki József, a testület MIÉP-es delegáltja szerint az RTL Klub megsértette a törvény azon részét, amely kimondja, a szolgáltató köteles tiszteletben tartani az alkotmányos rendet, hiszen az egyik legfőbb közjogi méltóság likvidálására hívta fel a nézőket. Bánlaki azt mondta, a műsor azt sugallta, hogy a nézőkkel közösen béreljenek fel egymillió dollárért egy bűnözőt, aki hajlandó megölni Orbán Viktort. Véleménye szerint amikor a televíziós csatorna műsorra tűzte a riportot, a szenzációhajhászás felülemelkedett a józan észen. A tegnapi ülésen elhangzott olyan vélemény, hogy a műsorszolgáltató maga is elismerte, megszegte a törvényt, amikor jelezte, hogy csak 18 éven felülieknek ajánlja azt, hiszen a felnőtteknek szóló műsorszámokat a törvény értelmében 23.00 óra előtt nem szabad levetíteni. Frei riportját pedig 23.00 óra előtt adták. Az egyik testületi tag felvetette, érdemes megvizsgálni azt is, hogy valóban dokumentum volt-e a riport vagy megrendezett interjút láthattak a nézők.

Az RTL kommunikációs igazgatója és vezérigazgatója is elismerte a múlt héten, hogy szakmai hibát követtek el, mikor levetítették a riportot. A Népszava értesülései szerint Piller András vezérigazgatót és Gyöngyössy Bence programigazgatót vonnák felelősségre szakmai hiba miatt. Bár hivatalosan ma döntöttek volna a felelősségre vonás kérdésében, erről, úgy tudjuk, egyelőre nem született döntés. Az ORTT- tagok felvetéseiket eljuttatták a testület irodájába, ahol ezeket a médiatörvénnyel összevetve eldöntik, milyen súlyú szankciót szabjanak ki a televíziós csatornára.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. április 26.)