Vasúti baleset Szajolnál<br/>

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Nincs személyi sérültje annak a vasúti balesetnek, amely csütörtökön a délelőtti órákban történt a Szolnokhoz közeli Szajolnál. A szolnoki állomásfőnök helyettese Drávucz András az [origo]-nak elmondta, hogy a Romániából Budapestre tartó nemzetközi gyorsvonat 30-35 kilométeres sebességgel már elhagyta a szajoli vasútállomást, amikor a mozdony ráfutva egy váltóra, kisiklott. A mozdony körülbelül 35-40 métert haladt a vasúti pálya kavicságyában, majd megállt. Drávucz András úgy tájékoztatott, hogy a vonat körülbelül 100 utasát autóbusszal Szolnokra szállították, ahonnan folytathatják útjukat. A további járatkieséseket szintén autóbuszokkal pótolják. A vasúti pályán 10 óra óta szünetel a forgalom, és várhatóan még több órát vesz igénybe a kisiklott mozdony által eltorlaszolt pálya felszabadítása, az esetleges hibák helyrehozatala. A rendőrök és a vasúti szakemberek azonnal megkezdték a baleset okának kivizsgálását. Egyelőre nem tudni, hogy anyaghiba, vagy emberi mulasztás okozta a vonat kisiklását.

[origo]