Gyanúsítottként hallgatták ki a főpilótát <br/>

Vágólapra másolva!
Gyanúsítottként hallgatták ki annak a Malév-gépnek a főpilótáját, amely tavaly júliusban több mint száz utassal a fedélzetén behúzott futóművel próbált leszállni a szaloniki repülőtéren.
Vágólapra másolva!

Légi közlekedés veszélyeztetésének alapos gyanúja miatt fokozott ügyészi felügyelettel folytatódik a nyomozás a Malév Tu-154-es gépének háromtagú személyzete ellen - tudta meg a Magyar Hírlap. Mint Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője elmondta, már mindhármukkal közölték a gyanúsítás tényét. Egyikük - a fedélzeti mérnök - panaszt jelentett be, de azt az ügyészség elutasította. A BRFK közlekedésrendészetén pénteken a nyomozók kihallgatták a főpilótát, a gép kapitányát - tájékoztatott Borbély Zoltán.

A belső vizsgálat már korábban megállapította, hogy a nemzeti légitársaság repülőgépe tavaly július 4-én behúzott futóművel próbált leszállni Szalonikiben. A fedélzeten több mint száz utas volt. A gép másodpercekig hason csúszott a repülőtér betonján, a fékszárnyak egy része leszakadt, a törzs és a futógondola súlyosan megrongálódott. A második leszállás sikeres volt. Az eddigi adatok szerint a futóművet - a kapitány utasítására - a másodpilótának kellett volna kiengednie. A folyamat ellenőrzése a szabályok szerint a fedélzeti mérnök feladata volt.

A nyomozás a személyes felelősség vizsgálatakor tisztázni kívánja azt is, milyen feltételek közt végezték a Malév alkalmazottai a leszállás műveletét. Ehhez kiindulópontul szolgál a görög hatóságok vizsgálati anyaga, amit jogsegély keretében megküldtek az ügyészségnek.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2001. március 26.)