Turi-Kovács "miniszteri tanácsot" alakít a pártegység érdekében <br/>

Vágólapra másolva!
A környezetvédelmi miniszter bejelentette, hogy Kisgazda Miniszteri Tanács alakult az FKGP egységének érdekében. A miniszter szerint erre azért van szükség, mert a párt soha nem látott mélypontra került. A kecskeméti bejelentésen Turi-Kovács Béla közölte azt is, hogy a tanács a vidéki kisgazdák felemelkedését akarják segíteni.
Vágólapra másolva!

A kisgazda pártegység kialakítása és fenntartása érdekében a Független Kisgazdapárt miniszterei és országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője megalakította a Kisgazda Miniszterek Tanácsát - jelentette be pénteken Kecskeméten Turi-Kovács Béla.

A környezetvédelmi miniszter, miután a hírös városban átadta az országban elsőként megnyílt Természet Házát, sajtótájékoztatót tartott.

Ezen jelen volt Szentgyörgyvölgyi Péter, az országgyűlési kisgazda-frakció vezetője és Balogh József, a Bács-Kiskun-Megyei 4-es számú választókerület kisgazda képviselője.

Turi-Kovács Béla és Szentgyörgyvölgyi Péter egyaránt azt hangsúlyozták: a kisgazdapárt történelmi pályafutása során soha nem látott mélypontra került, az FKGP programjának mindeddig csak töredéke valósult meg.

A Kisgazda Miniszterek Tanácsa az eredeti kisgazda-program mentén egyeztetni kívánja a tárcák programjait és tevékenységét, keresve az együttműködés lehetőségeit.

Hangsúlyozták: mindezt oly módon kívánják megvalósítani, hogy a koalíciós kormánytól a kisgazdapárt belső vitáit távol tartsák, tevékenységükkel a koalíciós kormány programját, végső soron a vidék, a kisgazda társadalom felemelését segítsék.

(MTI)

Korábban:

(2001.05.11.)