Elutasítják Csurka ajánlatát <br/>

Vágólapra másolva!
A Fidesz kizárja azt a lehetőséget, hogy a MIÉP-pel alakítson kormányt - nyilatkozta Farkas Attila Fidesz-szóvivő a MIÉP elnökének múlt heti bejelentésére reagálva. Mint ismeretes, Csurka István azt mondta: bár pártja nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet a jövő évi országgyűlési választásokra, kész tárgyalni a kormányalakításról.
Vágólapra másolva!

A Fidesz kizárja azt a lehetőséget, hogy a MIÉP-pel alakítson kormányt - nyilatkozta Farkas Attila Fidesz-szóvivő a MIÉP elnökének múlt heti bejelentésére reagálva. Mint ismeretes, Csurka István azt mondta: bár pártja nem nevez meg miniszterelnök-jelöltet a jövő évi országgyűlési választásokra, kész tárgyalni a kormányalakításról. Ennek érdekében összeállította azt a tárgyalóküldöttséget, amely a választási eredmények kihirdetése után tisztázza, hogy a párt miként kér és vállal részt a hatalomban és a felelősség vállalásában. Csurka István közölte, hogy elsősorban a Fidesszel látja elképzelhetőnek a 2002-es közös kormányalakítást.

Farkas Attila emlékeztetett Kövér László és Pokorni Zoltán volt, illetve jelenlegi pártelnökök korábbi nyilatkozataira, amelyekben álláspontjukat e kérdésben már egyértelművé tették. A Fidesz nemrégiben leköszönt elnöke az európai uniós csatlakozásra hivatkozva zárta ki a koalíciókötés lehetőségét. Pokorni Zoltán, a nemrégiben megválasztott elnök pedig azt nyilatkozta, hogy a MIÉP nem tartozik Magyarország polgári erői közé. Korainak nevezte Csurka felvetését Balsai István, az MDF frakcióvezetője, aki szerint a választások előtt felesleges kormányalakításról beszélni. Azt azonban már most leszögezte, hogy a jelenlegi kormánypártok kizárják a MIÉP-pel való koalíciókötés lehetőségét.

Az FKGP-t annyira lekötik saját problémái, hogy nem tudnak választási kérdésekkel is foglalkozni, így Csurka István felvetését sem vitatták meg semelyik pártfórumon - közölte Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető. Veszélyes, hogy a kormány úgy politizál, hogy azt a MIÉP támogatni tudja - így értékelte az SZDSZ Csurka István bejelentését. A párt úgy látja: a MIÉP elnöke egyértelművé tette, hogy a párt miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor. Ez az SZDSZ szerint minősíti a Fidesz-vezette kormányzatot. Az ugyanis tekintélyelvű, amelyet nem érdekel a jogállamiság és az alkotmány, csak saját hatalmon maradása.

(Népszava)

Ajánló:

Korábban:

(2001. május 3.)