A Fidesz szerint Adyé a "Magyarország mindenkié" szlogen

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint az MSZP a nyelvi kirekesztés útjára tévedt. Szerintük a "Magyarország mindenkié" szlogen szerzői joga Ady Endréé.
Vágólapra másolva!

A Fidesz sajnálatosnak tartja, hogy az MSZP a nyelvi kirekesztés útjára tévedt - áll a legnagyobb kormánypárt közleményében. Mint hangsúlyozzák, a Fidesz mindenkit biztosít arról, hogy minden lehetséges eszközzel megvédi Magyarország állampolgárait, ha a "Magyarország mindenkié" szókapcsolat használata miatt az MSZP részéről atrocitás vagy fenyegetés érné őket. "Sajnálatos, hogy elkerülte az e két szóért egymilliárdot követelő Szili Katalin figyelmét, hogy a szerzői jog nem az MSZP-t és nem is Kovács Lászlót, hanem Ady Endrét illeti meg" - áll a Fidesz közleményben.

Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese korábban etikai eljárást kezdeményezett a Happy End Kft. ellen a Magyar Reklámszövetség etikai bizottságánál. Az MSZP azután fordult a szakmai szervezethez, hogy a Happy End Kft. megtagadta a szocialisták által követelt 1 milliárd forint kifizetését a "Magyarország mindannyiunké" szlogen használatáért.

Korábban:

Az MSZP a reklámszövetséghez fordul a Happy End-ügyben