A PM szerint egy párt is érintett a vecsési számlahamisítási-ügyben

Vágólapra másolva!
A vecsési számlagyár ügyében interpellált a fideszes Pogácsás Tibor a pénzügyminiszterhez. A közel 6,5 milliárd forintos áfacsalási ügyben az MSZP vecsési szervezetének elnöke is érintett, az adónyomozók a párt központjában is találtak vitatott számlákat. A pénzügyminisztériumi válaszban a párt elnökének és a számlaügyben érintett volt párttagnak a nyilatkozataiban felmerülő ellentmondásokat emelték ki.
Vágólapra másolva!

Kik és hogyan működtették a vecsési számlagyárat? - fordult interpellációval a pénzügyminiszterhez a fideszes Pogácsás Tibor. A képviselő elmondta, hogy a 6,5 milliárd forintos csalási érték miatt kirívó ügyről van szó, "melynek egyik mellékszálaként reflektorfénybe került az egyik parlamenti párt önkormányzati képviselője is".

Tállai András pénzügyi államtitkár - az adónyomozóktól kapott információkra hivatkozva - elmondta, hogy a gyanúsítottak a bűncselekményeket "maffiajelleggel, szervezett bűnszövetségben követték el". Ma még nem lehet pontosan megállapítani, hogy hány fantomcég bocsátott ki fiktív számlákat, a befogadók között azonban találhatók különböző vállalkozások, társadalmi szervezet és párt is - közölte az államtitkár.

Elmondta, hogy a feltételezett központi szereplő tartózkodási helye ismeretlen, ellene elfogató parancs van érvényben. Tállai András kijelentette: az érintett párt elnöke azt állította, hogy a lekönyvelt számla mögött valós szolgáltatás áll, ezzel szemben a párt "kegyvesztetté vált hűséges katonája" mást mond. "Ezt, a törvények betartásában, annak számonkérésében és a felelősségre vonásban következetes pártot úgy nevezik, hogy Magyar Szocialista Párt" - zárta válaszát Tállai András, aki egyúttal a Tocsik-ügyre és a VIP-listára is utalt.

A kérdező képviselő elfogadta a választ. "Meglepett, hogy van olyan parlamenti párt, amelynek egy bűnszövetkezet végez szórólapkihordást" - jegyezte meg Pogácsás Tibor.

Az ügy előzménye, hogy az APEH nyomozói egy 6,5 milliárd forintos értékű áfa-csalási ügyre bukkantak. Az ügyben érintett az MSZP vecsési szervezetének elnöke is, akit korábban előzetes letartóztatásba vettek. Az adónyomozók vizsgálatuk során az MSZP központi irodáiban is jártak, ahol két húszezer forintos vitatott számlát foglaltak le. A párt az APEH szóvivője - Burillák Attila - nyilatkozatai miatt, pert fontolgatott az adóhatóság ellen, majd magát Burillákot perelte be, mivel az - az ellenzéki párt szerint - valótlanságot állított a számlahamisítás és az MSZP közötti kapcsolatról. Az Állami Számvavőszék rendben találta a párt könyvelését.

Korábban:

A számvevőszék rendben találta az MSZP gazdálkodását
2001. szeptember 13.