Kiszolgáltatott kórházak

Vágólapra másolva!
Belső ellentétek, illetve egy rosszul felvett jegyzőkönyv eredményezte a szigetvári kórház körül kipattant botrányt. Az ugyan tény, hogy az intézmény hónapok óta nem tudta fizetni számláit, ezért felére csökkentették hőszolgáltatását, az azonban valamennyi érintett szerint félreértelmezés, hogy például sterilizálatlan eszközökkel végeztek volna műtéteket, ez pedig sebfertőzéseket okozott. A szakemberek szerint az a megdöbbentő: hogyan kerülhet betegellátó intézmény egy piaci szereplővel szemben kiszolgáltatott helyzetbe.
Vágólapra másolva!

Súlyos anyagi gondok, belső ellentétek és egy rosszul felvett, félreértelmezett jegyzőkönyv eredményezte a szigetvári kórház körül kirobbant botrányt. A megjelent híradások szerint a több tízmilliós adóssággal küzdő intézet hőszolgáltatását felére csökkentette a szolgáltató, így a szárító és a sterilizáló működése lényegesen nehezebbé: vált. Egyes megfogalmazások szerint a beavatkozásokat nem steril eszközökkel végezték, ami sebfertőzéseket okozott, a betegeknek pedig nedves ágyneműt tudtak csak adni.

Az érintettek, illetve a teljes egészségügyi szakma elképzelhetetlennek tartja, hogy bárhol ilyen megtörténhet, de még az "állítólagos" nyilatkozók is állítják: félreértelmezésről van szó.

Dr. Rodák Gyula, a kórház intenzív osztályának főorvosa szerint annak ellenére, hogy több helyen őt idézték, mindeddig egyetlen alkalommal nyilatkozott a kérdésben. A botrány pedig egyértelműen félreértelmezésen alapul.

- Az orvosi értekezleten feltettem két kérdést, amelyeket a jegyzőkönyv vezetője teljesen hibásan írt le. Én azt kérdeztem: ha később pert indítana bárki a kórház ellen, hogy a sebe elfertőződött, ilyen teljesítmény mellett van-e garancia arra, hogy bizonyítani tudjuk, nem hibáztunk - nyilatkozta lapunknak a vezető orvos. Szerinte nonszensz, hogy ebből azt hozzák ki, nem dolgozik steril eszközökkel az intézmény. Ez ugyanis szakmailag elképzelhetetlen. Ráadásul a sterilizálást az ÁNTSZ folyamatosan valamennyi betegellátó helyen ellenőrzi, s jelezne, ha baj lenne. A munkaeszközöket pedig a velük dolgozók is többszörösen figyelik, ezt dokumentálják is.

Ami tény: az évek óta adósságokkal küzdő, egy-két hónappal ezelőtt még bezárással fenyegetett kórház épp a napokban kapott ultimátumot az önkormányzattól, hogy javítsa teljesítményét. Dervenkár Imre alpolgármester szerint havi teljesítményüket átlagban legalább 650 pontra kell növelni, így lehet a kórház működését fenntartani.

- Ha ennek az elkövetkező három hónapban nem tesznek eleget, a kórház teljes vezetőségét meneszti az önkormányzat, s új pályázatokat írnak ki. Rövidesen pedig önkormányzati biztos is kerül az intézményhez, hogy megpróbálja helyre tenni a gazdasági ügyeket - nyilatkozta az alpolgármester. (Jóllehet, a finanszírozás 90 napos átfutású, így 3 hónap múlva csupán az eddigi teljesítményt láthatja csak a település vezetése.)

Többen éppen emiatt feltételezték, belső, dolgozói bosszúról lehet szó, a kórház lejáratása a cél. Úgy tűnik azonban, mindaz tény: az intézmény 60 napon túli adósságállománya 64 millió forint, s ebből majdnem fele a hőszolgáltató eddig nem rendezett számláiból adódott. Ez az a szolgáltató, amelyikkel még 1996-ban 20 évre szerződést kötött az önkormányzat - többek szerint rendkívül kedvezőtlen feltételekkel. Ekkor szerződött a kórház is a piaci céggel, lényegében kész tények elé állítva. Olyan megállapodást kötöttek: ha az intézmény nem fizet időben, a szolgáltató akár 60 százalékkal csökkentheti a kórháznak nyújtott teljesítményt. Így teljesen legálisan járt el az osztrák érdekeltségű vállalkozás, amikor felére csökkentette az épület hőszolgáltatását. Kérdéses, hogyan válhat Magyarországon betegellátó intézmény egy profitorientált céggel szemben kiszolgáltatottá. Az egészségügyi szakemberek szerint ma a magyar kórházak jelentős része súlyos anyagi gondokkal küszködik, egy részük komoly adósságállományt görget maga előtt, így a piaci szereplők bármikor úgy dönthetnek: ha az intézmény nem fizet, megtagadják a szolgáltatást. Ez a helyzet pedig bármikor és bárhol veszélyeztetheti a betegellátást.