Elektronikus lábperec a házi őrizetesnek

Vágólapra másolva!
Várhatóan napokon belül döntenek a Belügyminisztériumban a házi őrizeti elektronikus lábbilincs bevezetésének finanszírozási módjáról, amely után rövid időn belül felszerelhetik az első eszközöket az arra érdemesek végtagjaira. Az előzetes kalkulációk szerint az akár 200 "ügyfél" mozgásának megfigyelésére is alkalmas, később bővíthető központi bázis kétéves bérleti díja - a hozzá tartozó lábperecekkel - mintegy 250-300 millió forintot emésztene föl. Az első időszakban mintegy 60-80 "elektronikus házi őrizetesre" számítanak a tárcánál - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Eiselt György helyettes államtitkár.
Vágólapra másolva!

Elképzelhető, néhány héten belül már a magyar házi őrizetesekre is felkerülhetnek az első elektronikus lábbilincsek, amelyek - a közvetlen rendőri felügyeletet részben kiváltva - a nap 24 órájában jelzik, ha arra vetemedik a delikvens, hogy elhagyja otthonát. A Belügyminisztériumban várhatóan ezen a héten döntenek a működést felügyelő központi bázis és a korábban kiválasztott mintegy kétszáz üvegszálas jeladó beszerzésének finanszírozási módjáról.

Eiselt György, a BM informatikai és távközlési helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak elmondta: nagy valószínűséggel a két évre szóló bérleti konstrukció mellett teszi le a garast a tárca. Kalkulációik szerint erre az időszakra mintegy 250-300 millió forintra rúg a diszpécserközpont, illetve a felügyelete alá tartozó kétszáz jeladó bérleti díja. A beruházás tervezésekor figyelembe vették, hogy tavaly csaknem 500 millió forintot fordított költségvetéséből a rendőrség a házi őrizetesek szemmel tartására. Mint arról korábban már beszámoltunk, a jeladó bilincs valójában leginkább egy karórához hasonlít, amelyet a házi őrizetes bokájára rögzítenek. A szerkezet sav- és lúgálló, de bírja a terhelést, valamint az ütést is. Lehetetlen úgy eltávolítani, hogy ne jelezze az esetleges szabotázst. Az eszköz meghatározott időközönként azonosítójelet sugároz az őrizetes otthonában elhelyezett bázisállomásnak, amely egy arasznyi méretű doboz, s amely a jeleket mobil vagy vezetékes telefonvonalon továbbítja a felügyelet központjába. Ezeket értékelve a központ azonnal jelzi, ha az őrizetes személy elhagyja a kijelölt területet (vagyis az otthonát) vagy megrongálja az eszközöket.

Eiselt György hangsúlyozta: a lábbilincs bevezetése továbbra sem zárja ki annak lehetőségét, hogy a bíróság a házi őrizet elrendelésekor - a legmagasabb szintű biztosítást ítélve szükségesnek - a rendőri felügyelet mellett döntsön. Ám minden valószínűség szerint a kisebb súlyú bűncselekmények 30-90 napra előzetesbe került gyanúsítottai közül egyre többen tölthetik ezt az időszakot kizárólag elektronikus "őrangyaluk" gondjaira bízva otthonukban. Az első hónapokban mintegy 60-80 ügyfélre számítanak a tárcánál.

Amennyiben a kísérleti időszak során beválik a technikai házi őrizet intézménye, vélhetően a bíróságok is egyre gyakrabban élnek majd ezzel a lehetőséggel. A központi bázis kapacitását éppen ezért bővíthetőre tervezik, s a jövőben akár kiszabott szabadságvesztés otthoni letöltésének lehetőségét is megteremtheti a távfigyelő rendszer.