Havi 270 forint juthat a nyugdíjas szülőknek

Vágólapra másolva!
Átlagosan évi 3240, havi 270 forint plusz jövedelmet jelentene a nyugdíjasoknak, ha a Fidesz hétvégi javaslatának megfelelően, a már kereső gyerek szüleinek ajánlhatná fel személyi jövedelemadója egy százalékát. (Ha a javaslat egy százaléknál több, akkor természetesen nőne az összeg is.) A Fidesz és az illetékes tárcák képviselői tegnap még semmit sem tudtak mondani arról, valójában hány százalékos felajánlásról lehetne szó.
Vágólapra másolva!

A jövő évi bruttó átlagfizetéssel kalkulálva 3240 forintos többletpénzt kapna a nyugdíjas szülő, ha gyermeke személyi jövedelemadójából egy százalékot átadna. Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke a hétvégén Telkiben tartott választási kampány-előkészítőn jelentette be: a Fidesz-frakció szorgalmazza, hogy 2003-tól a dolgozó gyermekek személyi jövedelemadójuk meghatározott részét felajánlhassák nyugdíjas szüleik részére, hasonlóan az egyházi és alapítványi "egy százalékhoz". Tavaly az szja egy százalékából összesen 6,9 milliárd forintot ajánlottak fel a magánszemélyek az egyházaknak és a civil szférának, ami 3421 forintot jelent átlagosan. Kormányzati forrásból származó információk szerint a személyi jövedelemadónak több százalékát kellene átutalni, különben az intézkedésnek nem lenne kézzelfogható eredménye a kis összegek miatt. Az adóhivatal számára egyébként az ötlet bevezetése jelentős többletköltséget jelentene, és számos alkotmányossági aggályt is felvet.


Érdekes, hogy az adóügyekben illetékes Pénzügyminisztériumban még nem készültek számítások az esetleges bevezetésről, a háttérszámításokon a Szociális és Családügyi Minisztériumban dolgoznak. Sehol a világon nincs ilyen rendszer, az ötlet bevezetése tovább élezné a társadalomban meglévő feszültséget - mondta lapunknak Ferge Zsuzsa szociológus. A lépéssel azok a szülők járnak jól, akiknek a gyermekei jól keresők. Kevesebb jutna az alacsonyabb társadalmi osztályba tartozó gyermekek szüleinek. Az adókedvezményből nem részesülhetnének a gyermektelen nyugdíjasok s azok sem, akiknek a gyermekük állástalan, vagy nincs adózott jövedelme. Elesnének a kedvezménytől azok a családok, amelyekben a gyermek testi és/vagy szellemi fogyatékos. Esetükben még a munkába állásra is minimális az esély, nemhogy a magas jövedelem elérésére. Ferge Zsuzsa úgy véli, hogy ennél célszerűbb lenne a nyugdíjakat emelni.


Az ötlet nem új keletű, az Orbán-kormány már többször felvetette, majd a számos aggály miatt elvetette. Idén tavasszal maga a miniszterelnök jelentette be, s már akkor is nagy vihart kavart vele. "A javaslat önmagában zavaros, s félő, hogy ha kifejtik a kormánypártok, még nagyobb zavar támad, pedig a megoldás sokkal egyszerűbb" - mondta Szekeres Imre, a költségvetési bizottság szocialista elnöke. Tisztes nyugdíjakra, fizetésekre lenne szükség, kevesebb adóval, így létrejöhet a generációk közötti együttműködés. Az MSZP szerint érdemi hatást legkevesebb 5-10 százalékos szja-átcsoportosítás váltana ki, az átutalandó összegek csak így jelenthetnének komolyabb könnyebbséget a nyugdíjas szülőknek. A jövő évi szja-bevételekkel kalkulálva ez százalékpontonként mintegy 8-10 milliárd forint bevételkiesést jelentene a büdzsében. Jövőre is jelentős, az idei 280 milliárd forintos pluszbevételhez hasonló szufficit várható a költségvetésben. Az MSZP ezt a többletet átfogó adócsökkentésre használná fel.


A körülbelül 160 milliárd forintos bevételkieséssel járó szocialista javaslatot már tárgyalják a parlamenti bizottságok. A szocialisták az adókulcsok csökkentésével, az egészségügyi hozzájárulás eltörlésével mérsékelnék a terheket. Szerintük a jövő évi bruttó 120 ezer forintos várható átlagkeresetnél 6 ezer forint maradna az adózónál, amit nem kellene befizetni az szja-ba.