Traktort raboltak az illegális határátlépők

Vágólapra másolva!
Elraboltak egy traktort a Bács-Kiskun megyei Katymár közelében, a tettesek illegálisan lépték át a határt, majd zsákmányukkal visszatértek Jugoszláviába.
Vágólapra másolva!

A hozzávetőleg húszmillió forint értékű traktorral mezőgazdasági munkát végző katymári férfit a jugoszláv oldalról, a zöldhatár felől érkező négy személy állította meg. Az illetők a vezetőt kirángatták az erőgépből, dulakodtak vele, majd ketten gyalog, ketten pedig az elrabolt traktorral visszamentek jugoszláv területre. A sértett bejelentése után a magyar és a jugoszláv fél közös helyszíni szemlét tartott.