Vágólapra másolva!
Jelenleg több mint 40 kilométeren csak 60-as tempóban, szűkített sávokon lehet haladni az M7-es autósztrádán mindkét irányban. A forgalomkorlátozások az év második felében is maradnak, de már rövidebb szakaszokon. Nincs lehetőség arra, hogy a teherautókat más útra tereljék.
Vágólapra másolva!

Június 30-ig kell szűkített sávokon autózni az M7-esen. Az év második felében is lesznek korlátozások, de már csak rövidebb szakaszokon. Erről a Nemzeti Autópálya Rt. sajtóreferense számolt be az [origo]-nak. A balatoni sztrádán a felújítási munkák miatt jelenleg 5 szakaszon vannak érvényben forgalomkorlátozások. Összesen több mint negyven kilométer hosszan zárták le teljes szélességében a Budapest felé vezető pályát. Ahol csomópontot is érint a lezárás, ott a következő le-, illetve felhajtót lehet csak használni.

Ezeken a szakaszokon a forgalom a Balaton felé vezető oldalon haladhat 2x2 szűkített szélességű sávon, maximum hatvan kilométeres sebességgel. A külső sávok szélessége 3 méter, a belsőké 2,5 méter. Ennél szélesebb sávok kialakítására egyszerűen nincs mód - mondta Bakonyi István, a részvénytársaság kapcsolati igazgatója. Béni Gyöngyi sajtóreferens elmondta, hogy a szűkített sávokon kell egymás mellett haladniuk a teherautóknak és a személyautóknak, nincs ugyanis lehetőség arra, hogy a nagyobb járműveket más útra tereljék.

Balatonvilágos és Zamárdi között a forgalom az újonnan elkészült pályán halad irányonként 1-1 sávon. Itt a régi pályatest felújítása zajlik, ennek befejezése után ez a szakasz is autópályaként fog üzemelni.