Válságos állapotban a móri mészárlás túlélője

Vágólapra másolva!
Rosszabbra fordult a móri rablógyilkosság egyetlen túlélőjének állapota. A 27 éves nőn újabb agyműtétet kellett végrehajtani. A válságos állapotban lévő nő felépülési esélyei tovább romlottak.
Vágólapra másolva!

Tegnap este válságos állapotba került a székesfehérvári kórházban kezelt fiatal nő, aki a móri vérengzés egyetlen túlélője. A 27 éves nőn újabb koponyaműtétet kellett végrehajtani, mert az agylövés következtében az agyára nehezedő nyomás megnövekedett, és gyógyszeresen már nem volt uralható. Orvosai szerint a felépülésére eddig sem volt sok remény, de esélyei most tovább romlottak.

A móri Erste Bankban zajlott lövöldözés túlélőjét súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították be egy hete a Szent György Kórházba. A pénzintézetben helyettes pénztárosként dolgozó nő több lövés kapott a mellkasán, egy találat érte a koponyáját, egy pedig a felkarját.

A súlyos agysérülést szenvedő fiatal nőn a beszállítás után azonnal elvégezték az elsődleges műtéteket: feltárták az erősen bevérzett mellkast, megoperálták a tüdőt, eltávolították a sérült agyrészeket és a koponyán belül rekedt fém lövedékdarabokat. Múlt hét pénteken újabb agyműtétet hajtottak végre a sérülten, majd miután állapota stabilizálódott, orvosai bizakodtak.

A beteget végig gyógyszerekkel előidézett, mélyaltatásban tartották, hogy csökkentsék az agy anyagcseréjét, mérsékeljék az oxigénfelvételt, valamint megakadályozzák az esetlegesen fellépő reflexeket.

Korábban:

Változatlan a móri lövöldözés túlélőjének állapota

Ajánlat:

Itt elolvashatja az [origo] összes cikkét a móri bankrablásról

Fórum:

Hat halott egy móri bankrablásnál