Kövér szerint van még két baloldali érintett

Vágólapra másolva!
Szocialista és szabad demokrata kormánytag érintettségéről tud bizonyosan Kövér László fideszes politikus, aki azonban neveket nem árult el sajtótájékoztatóján. Demeter Ervin volt titokminiszter egy SZDSZ-es politikus érintettségéről tud. Várhegyi Attila, a Fidesz pártigazgatója az Országgyűlés elnökétől várja, hogy tegyen lépéseket az ellenzék által alkotmányellenesnek tartott Mécs-bizottság működése ellen. A bizottságot Mécs Imre és Tóth Károly politikai ámokfutásának tartja. Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke szerint Kövér hazudik. Mécs Imre pedig Kövér stílusát kifogásolja, ezért nem reagál az általa elmondottakra.
Vágólapra másolva!

Legalább még két szocialista, illetve szabad demokrata kormánytag érintettségéről tud Kövér László. A fideszes politikus ezt Várhegyi Attilával, az ellenzéki párt igazgatójával közösen tartott sajtótájékoztatóján mondta. Az újságírók kérdései ellenére nem derült ki, hogy Kövér a jelenlegi kormány két tagjára gondol-e vagy a Horn-kormányéra.

Demeter Ervin, az Orbán-kormány polgári titkosszolgálatokat felügyelő minisztere az MTI-nek azt mondta, hogy a Mécs-bizottság rendelkezésére álló dokumentumok közül hiányzik egy szabad demokrata volt kormánytag érintettségét bizonyító iratcsomag. Annak ellenére, hogy Demeter tudja, melyik politikus érintett, a nevet a jelenlegi törvényi szabályozásra hivatkozva nem árulta el. A fideszes képviselő közölte azt is, hogy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságához fordul az eltűnt iratok ügyében.

Mécs Imre, a bizottság SZDSZ-es elnöke az [origo]-nak azt mondta: olyan volt Kövér László sajtótájékoztatójának hangneme, hogy nem tud arra reagálni. "Majd ha tisztességes hangnemben jelenik meg egy nyilatkozat, akkor reagálok" - közölte Mécs, aki azt kifogásolta, hogy Kövér "hányingert keltőnek" minősítette Tóth Károly MSZP-s bizottsági tag egyik nyilatkozatát.

Már csak 9-en vannak a listán/itthon/20020830jelenleg.html

Kövér László azt állította, hogy 1995-ben kivitték az egyik SZDSZ-es kormánytag iratait a Belügyminisztérium irattárából. Emiatt meg kell kérdőjelezni az iratfeltáró bizottság működését - mondta. Kívánatosnak tartaná ezért azt is, hogy Kuncze Gábor és Gyekiczky András, Kuncze egykori belügyminisztériumi kabinetfőnöke jelenjen meg a nemzetbiztonsági bizottság előtt, és mondja el, hogyan, mikor tűnhettek el iratok az irattárból. Kövér szerint a Mécs-bizottság vizsgálódása során nem véletlen, hogy még nem merült föl SZDSZ-es politikus neve, valószínűleg ugyanis a megfelelő dokumentumok idejében eltűntek.

Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke az [origo]-nak azt mondta: "Kövér László azt hazudik, amit akar. Az ügy nem létezik". Kuncze azt is mondta, hogy nincs tudomása SZDSZ-es kormánytag esetleges érintettségéről, és szerinte Kövérnek sem lehet.

Kövér sajtótájékoztatóján Mécs és Tóth mellett támadta a sajtót is, azt mondta, hogy a sajtó egy része piszkos együttműködő, és szelektíven szivárogtatja ki a bizottság által vizsgált személyek neveit, adatait.

Várhegyi Attila szerint a törvénytelenül működő bizottság nem más, mint Mécs Imre és Tóth Károly politikai ámokfutása. Közölte, hogy ártatlan emberek, halottak lejáratása folyik, a Magyar Hírlap listáján megjelent személyek közül azóta többen tisztázták tisztaságukat. A pártigazgató azt mondta: itt az ideje, hogy az Országgyűlés elnöke rendet teremtsen, nem bújhat ki tovább a felelősség alól. Már nem csak a politikai elit, hanem a köztársaság jó hírét is befeketítik.

Korábban már Balogh László, a Medgyessy-bizottság MDF-es elnöke is közölte, hogy Gyekiczky András volt az egyetlen, aki kivitt iratokat a BM irattárából. A volt kabinetfőnök azonban akkor azt állította, hogy nem tett ilyet.