Hétfőre kész az SZDSZ fővárosi listája

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor, az SZDSZ fővárosi képviselőcsoportjának hétfői ülésén ismerteti azt, hogy a párt 66 fős fővárosi listájának első egyharmadában kik szerepelnek - mondta Bőhm András frakcióvezető. Valószínűsíthető, hogy a párt közgyűlési képviselőinek szinte mindegyike szerepel a véglegesítés előtt álló lista első egyharmadában.
Vágólapra másolva!

Molnár István, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke közölte, hogy az alapszabályzatuk szerint a főpolgármester-jelölt tesz javaslatot a lista egyharmadára, illetve vétójoggal rendelkezik e tekintetben.

Az MTI úgy tudja, hogy a lista első öt helyén Demszky Gábor, Bőhm András, Atkári János, Rajk László és a választmány egyik tagja szerepel majd. A választmány jövő pénteken véglegesíti a 66 fős listát. Bőhm András megerősítette, hogy Demszky Gábor indítványára befutó helyet kap új emberként Tótfalusi György, Mécs Imre korábbi kampányfőnöke.

A frakcióvezető tudatta azt is, hogy a hét végén véglegesen eldőlnek az olyan kérdések is, mint például az, hogy Ungár Klára és Székely Gábor szerepel-e a listán. Ungár Klára az első önkormányzati ciklusban már tagja volt a Fővárosi Közgyűlésnek, de akkor még Fidesz-frakcióvezetőként és a tulajdonosi bizottság elnökeként. Székely Gábor 1990 óta képviselő, az első ciklusban főpolgármester-helyettes, az utóbbi nyolc évben pedig a tulajdonosi bizottság elnöke. Nemrég a Szerencsejáték Rt. vezérigazgatója lett.

A frakcióból eddig egy személy, Győri Péter jelezte, hogy nem kíván tovább képviselősködni. Utódja a szociális bizottság élén várhatóan Ikvai Szabó Imre, Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes kabinetfőnöke lesz a főpolgármester jelölése alapján.