Vágólapra másolva!
Hétfőn megkezdték a Parlament körüli magas vaskordon elbontását. A kordon a július 4-i tüntetés óta áll, bontását már korábban kezdeményezte egy MDF-es képviselő. Mivel a belügyminiszter korábban múlt hét csütörtökre ígérte a bontást, Pettkó András szerint a hétfői intézkedéshez hozzájárult, hogy pénteken újabb kérdést nyújtott be e tárgykörben.
Vágólapra másolva!
Forrás: ORIGO
Félig elbontva a vaskordon Barakonyi Szabolcs

Pettkó András (MDF) először augusztus 13-án kezdeményezte a belügyminiszternél, hogy bontsák le a július 4-én felhúzott vaskordont. "A Parlament nemzeti jelképünk, melyet turisták százai látogatnak naponta ... Az Országház köré vont rácsos barikád is egyfajta jelkép, de egészen más értékeket képvisel" - írta akkor a politikus. Válaszában Lamperth Mónika belügyminiszter közölte: szeptember 12-én megkezdik a kordon elbontását.

A belügyminiszter emlékeztette Pettkót az 1997-es, a Parlament lépcsőjénél történt robbantásra, melynek következtében felkerült az alacsony lánckordon a Parlament köré. A magas vaskordon július 4-e utáni helyszínen hagyására pedig a budapesti rendőrfőkapitány adott utasítást - írta Lamperth, mivel tartani lehetett a hasonló megmozdulásoktól. A belügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az augusztus 20-i ünnepségek idején is számítani lehetett a rendbontásra. Ezt követően a szeptember 11-i biztonsági intézkedések miatt maradt a kordon, melyet 12-én kellett volna a levél szerint eltávolítani.

Mivel ez nem történt meg, 13-án, pénteken Pettkó újabb kérdést nyújtott be a belügyminiszternek. Ebben kifogásolta, hogy a vaskordon még mindig áll. Emlékeztetett arra is, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök a kampány alatt ígéretet tett az alacsony vaslánc elbontására is, hogy a Parlament ismét körbejárható legyen. Pettkó az [origo]-nak hétfőn elmondta: reggel megkezdték a vaskordon elbontását. Így kérdése, mely a keddi plenáris ülésen hangzott volna el, okafogyottá vált. A hétfői frakcióülésen döntenek arról, visszavonják-e. Pettkó ugyanakkor úgy véli, hogy a kordon elbontásához nagymértékben hozzájárult ismételt kérdésével.