Pénzügyminiszterek tartottak vitadélutánt Győrött

Vágólapra másolva!
A jelenlegi és az előző kormány pénzügyminiszterének vitáját tartották hétfőn a győri Széchenyi István Egyetemen.
Vágólapra másolva!

László Csaba és Varga Mihály aktuális gazdaságpolitikai kérdésekről fejtette ki véleményét az egyetemi hallgatók előtt. A jövő évi költségvetési politikáról László Csaba elmondta: a költségvetési törvényjavaslatban a GDP-növekedést 4,4 százalékra tervezik, az átlagos inflációt 5 százalékban számolják.

A költségvetési törvényjavaslat szerint az államháztartási hiány az idén 8,4 százalék lesz az európai uniós metodika szerint, ezt kell 4,5 százalékra csökkenteni. László Csaba hozzátette: az egyszeri tételek nélküli államháztartási hiány az idén 5,7 százalék, ennek a csökkentése 4 százalék fölötti gazdasági növekedés mellett megítélése szerint megvalósítható.

Varga Mihály úgy vélekedett: az államháztartási hiány kisebb lehetett volna, ha a kormány nem költekezik ki a választások után. Megítélése szerint a jövő évi költségvetés a gazdasági növekedést illetően kissé, az inflációcsökkentés terén pedig erősen optimista. A volt pénzügyminiszter kifejtette: az ellenzék javaslata szerint egy moderáltabb, 4,5 százalék helyett 5 százalékos hiánycsökkentéssel is lehetne számolni, a fél százalékpontos különbség 92 milliárd forintot jelent. Az ellenzék javasolni fogja, hogy ebből az út-, a csatorna-, a szennyvízberuházásokat, a lakásépítéseket és a vállalkozásfejlesztést támogassák.