Másfél óra alatt fogták el a benzinkút kirablóit

Vágólapra másolva!
A dunaújvárosi rendőrség alig másfél alatt elfogta egy benzinkút kirablóit. A dunaújvárosi rendőrség forrónyomos szolgálatának munkatársai a rablás bejelentése után néhány perccel már a helyszínen voltak. Közben lezárták a legfontosabb közlekedési utakat. Két gyanúsítottat az egyik közlekedési ellenőrző pontnál fogták el, később pedig harmadik társukat is letartóztatta a rendőrség. Az elrabolt 154 ezer forint megkerült. Hétfőn este több rablótámadás is történt benzinkutak ellen.
Vágólapra másolva!

Kedd éjfélkor érkezett bejelentés a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra, miszerint néhány perce két ismeretlen, sísapkát és kapucnit viselő, késsel felfegyverkezett férfi kirabolta a Dunaújváros, Aranyvölgyi úton lévő OMW benzinkutat. A rablók az összes kasszában lévő készpénzt magukkal vitték.

A bejelentést követő 2-3 perc elteltével a helyszínre érkezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság forrónyomos szolgálata és azonnal megkezdte az adatgyűjtést. Közben lezárták a környék fő közlekedési útjait, ellenőrző áteresztő pontokat állítottak fel. Fél kettőkor a 6-os és 62-es útkereszteződésben elfogták a benzinkút kirablásával alaposan gyanúsítható személyeket.

Az igazoltatás során a gyanúsítottak autójából előkerült a rablás során használt eszközök egy része. Harmadik társukat másfél órával később fogta el a rendőrség. Az ORFK hivatalos honlapjának tájékoztatása szerint a három elkövető közül kettő fiatalkorú. Az elkövetők beismerő vallomást tettek, a lopott pénz - 154 ezer forint - hiánytalanul megkerült.

Máshol is történtek rablótámadások benzinkutak ellen hétfőn este. Két benzinkutat raboltak ki ismeretlen tettesek Somogy megyében hétfő este. A fonyódi benzinkútnál két símaszkos rabló megfenyegette, többször megütötte a kút kezelőjét, akinek lábát összekötözték és elvettek tőle 156 ezer forintot.

Berzencén egy ugyancsak símaszkos férfi támadt rá a benzinkút alkalmazottjára. Késsel megfenyegette, és arra kényszerítette, hogy átadja a napi bevételt - 300 ezer forintot -, majd elmenekült. A rablások ügyében a fonyódi és a nagyatádi rendőrkapitányság megkezdte a vizsgálatot.