Vágólapra másolva!
Az Oktatási Minisztérium szerint a különböző rendezvények engedélyezése az egyes felsőoktatási intézmények joga. Ezen az oktatási tárca nem is kíván változtatni, mivel a hasonló jellegű rendezvények azonos elbírálása általában érvényesül a felsőoktatásban. Ezt Mang Béla, az oktatási tárca felsőoktatási helyettes államtitkára nyilatkozta a Jobboldali Ifjúsági Közösség csütörötki bejelentése kapcsán, miszerint a szervezet működését több felsőoktatási intézményben betiltották, rendezvényeik megtartását pedig nem engedélyezik.
Vágólapra másolva!

Mang Béla, az Oktatási Minisztérium felsőoktatási helyettes államtitkára csütörtökön azt nyilatkozta: az egyes rendezvények megtartásának szabályozása az intézményi autonómia körébe tartozik, az Oktatási Minisztérium ebbe eddig sem szólt bele és a jövőben sem kíván ilyet tenni. Hozzátette: az egyetemek, főiskolák direkt politikai rendezvények megtartásához nem járulnak hozzá, az egyéb rendezvényeknél pedig az a meghatározó, hogy az intézmény belső életét ne zavarják. Mang szerint az oktatási tárca az azonos típusú rendezvények azonos elbírálását kérheti, ez azonban általában érvényesül is az egyetemeken, főiskolákon.

A helyettes államtitkár a Jobboldali Ifjúsági Közösség csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. A Jobbik vezetői ugyanis azt állítják: több felsőoktatási intézményben betiltották működésüket, rendezvényeik megtartását. Ezért Magyar Bálint oktatási miniszterhez írt nyílt levelükben azt kérték: a miniszter a rendelkezésére álló eszközök igénybevételével és személyes tekintélyének felhasználásával járjon el annak érdekében, hogy ne váljanak gyakorlattá az olyan diszkriminatív esetek, melyek során sárba tiporják a diákok jogait. A levélben felvetik továbbá, hogy az OM indítson vizsgálatot az ügy felderítésére.

Mang Béla ugyanakkor elmondta: telefonon beszélt csaknem az összes felsőoktatási intézménnyel, amelyről a Jobbik azt állította, hogy ott betiltották működését. A helyettes államtitkár szerint azonban a felsőoktatási intézmények illetékeseinek semmiféle diszkriminációról nem volt tudomásuk.

Mang Béla a Jobbik felvetésével kapcsolatban vizsgálat elrendelésére nem lát módot, azt azonban jelezte: a tárca nem zárkózik el attól, hogy a kérdésről a rektori konferencián vagy hallgatói rendezvényeken beszéljenek.