Simicskó lemondott tisztségeiről

Vágólapra másolva!
Simicskó István szerdán lemondott a Fidesz-frakcióban viselt kabinetvezetői, valamint a honvédelmi bizottsági alelnöki posztjáról. Áder János frakcióvezető elfogadta a lemondást. Simicskó volt az egyetlen, aki nemmel szavazott kedden az EU-csatlakozási szerződés aláírásáról szóló határozatra.
Vágólapra másolva!

"Magyarország uniós csatlakozásával összefüggésben a kormány által benyújtott határozati javaslatra - mint ismeretes - a frakciófegyelmet megsértve nemmel szavaztam. Ezt a döntésemet azzal együtt is vállaltam, hogy a frakció elvárása az egységes igennel történő szavazás volt. A körülményekre való tekintettel Áder János frakcióvezető úrnak a mai nappal felajánlottam lemondásomat a frakcióban viselt kabinetvezetői, valamint a honvédelmi bizottságban betöltött alelnöki tisztségemről. A frakcióvezető úr lemondásomat elfogadta" - tudatta rövid közleményében Simicskó István, aki nem kívánt bővebben nyilatkozni az ügyről.

Simicskó volt az egyetlen, aki az országgyűlési képviselők közül nemmel szavazott kedden az EU-csatlakozási szerződés aláírásáról szóló határozatra. Döntését követően az MTI-nek azt mondta: sok kérdőjel és hézag van még az EU-csatlakozás kérdéskörében, ezért szavazott nemmel. Szerinte a kormány részéről az érvek nem voltak teljesen megnyugtatóak, meggyőzőek, ezt mutatta a szombati népszavazás is. "Mondhatnám azt is, hogy a választók hatvankét százalékát is képviselnie kell valakinek, túl szép lett volna, ha százszázalékos a többség" - fogalmazott Simicskó azokra utalva, akik nem mentek el vagy nemmel szavaztak szombaton.

A fideszes képviselő szerint az előterjesztés szövege is - amely felsorolja az összes belépő országot - sajátos, mert "mi van akkor, ha valamely ország, ahol még hátravan a népszavazás, másként látja a csatlakozást". Úgy vélte, a határozatnak mindössze arról kellett volna szólnia, hogy a magyar Országgyűlés felhatalmazza a Magyar Köztársaság kormányfőjét, hogy írja alá a csatlakozási szerződést.

Simicskó nem jelezte előzetesen a frakciónak, hogy ellentétes álláspontot képvisel az ügyben, pedig a frakciószabály értelmében lehetőség van arra, hogy lelkiismereti okokból felmentést kapjon egy képviselő a frakciófegyelem és az egységes szavazás alól.

Az [origo] által megkérdezett fideszes politikusokat meglepte Simicskó szavazata. Ennek ellenére senki sem ítélte el őt döntéséért. Répássy Róbert például azt mondta az [origo]-nak: nem szeretné, ha egy képviselőnek a leadott szavazatáért következményekkel kellene számolnia.

Az MSZP-frakció szerint helyes döntés volt Simicskó Istvántól, hogy lemondott tisztségeiről. A szocialista képviselőcsoport szerdai közleménye szerint korrektebb lett volna, ha a fideszes politikus parlamenti mandátumáról is lemond, "ugyanis Simicskó István beírta magát a magyar történelembe, mint olyan országgyűlési képviselő, aki nem képes tudomásul venni a népakaratot, ami megbocsáthatatlan a képviseleti demokráciában".