Ma hirdetnek ítéletet az őssejt-perben

Vágólapra másolva!
Kedden hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság az őssejt-perben. A Sejtbank Kft. és a keresetéhez csatlakozott szülők azt kérik a bíróságtól, hogy állapítsa meg az Egészségügyi Tudományos Tanács (ETT) januári állásfoglalásának jogellenességét. Az ETT szerint ugyanis az újszülöttek köldökzsinórvérének levétele kutatási tevékenységnek minősül, ezért csak külön engedély birtokában lehet elvégezni.
Vágólapra másolva!

A Sejtbank Kft. és a keresetéhez csatlakozott szülők azért indítottak pert az Egészségügyi Tudományos Tanács és az egészségügyi tárca ellen, mert kifogásolják a tanács januári döntését, amely engedélyhez kötötte az újszülöttek köldökzsinórvérének levételét. Ezáltal több szülő elesett attól a lehetőségtől, hogy a köldökzsinórvérből származó őssejteket tároltassa, és ezekkel később, ha szükséges, gyermekük különböző betegségeit kezelhessék.

A felperesek azt kérik a Fővárosi Bíróságtól, állapítsa meg, hogy az ETT januári állásfoglalása jogellenes. A tanács szerint ugyanis a köldökzsinórvérben lévő őssejtek felhasználása kutatási stádiumban van, ezért az ezzel kapcsolatos tevékenység nem számít rutineljárásnak. Mivel a tevékenység jelenleg emberen végzett kutatásnak minősül, az egészségügyi törvény és egy szakminiszteri rendelet szerint is külön engedélyhez kötött.

A felperesek ügyvédje szerint annak, hogy az őssejtek köldökzsinórvérből való levételét emberen végzett kutatásnak minősítették, semmi köze nincs magához a tevékenységhez, hiszen nem élő emberen végzett kutatás az amúgy is leeső köldökzsinórból származó vér levétele. A jogi képviselő szerint az ETT azért minősítette emberen végzett kutatásnak a tevékenységet, mert nem talált semmilyen más kategóriát, amivel az egészségügyi szolgáltatások közé sorolhatta volna a tevékenységet, ahova pedig - álláspontja szerint - nem tartozik.

Az alperesek, az Egészségügyi Minisztérium és az ETT jogi képviselője a kereset elutasítását kérte. A minisztérium szerint az őssejtek levétele mindenütt engedélyhez kötött folyamat. A tárca osztályvezetője, Kereszty Éva szerint itthon is vannak olyan kórházak, amelyeknek van engedélyük erre a tevékenységre. Kereszty emellett pénzkidobásnak is tartja a köldökzsinórvér levételét. Mint korábban elmondta, gyakorlatilag nincs esélye az így nyert őssejtek felhasználhatóságának, és olyan betegség sincs, amit kizárólag ezzel a módszerrel nyert őssejtekkel lehetne gyógyítani.