Gazdasági növekedést ígér jövőre az MSZP

Vágólapra másolva!
Alacsonyabb inflációt, bérnövekedést, nem csökkenő kiadásokat ígért Szekeres Imre az MSZP Országos Választmányának szombati ülése után. A párt alelnöke szerint a jövőre 6-7 százalékkal több pénzzel rendelkező költségvetést várhatóan ősszel terjesztik a parlament elé.
Vágólapra másolva!

2004-ben gazdasági növekedés lesz Magyarországon, a mainál alacsonyabb infláció, nőni fognak a bérek, nem csökkennek a kiadások, mert nem lesznek megszorító intézkedések - jelentette ki Szekeres Imre, az MSZP választmányi ülése utáni szombati sajtótájékoztatón. "Az állami költségvetés körülbelül 6-7 százalékkal több pénzzel fog rendelkezni, mint a 2003-as évben" - mondta a szocialista párt alelnöke.

A politikus szerint a jövő év célkitűzései közé tartozik, hogy minél többen tudjanak dolgozni Magyarországon, a bérek a gazdaság teljesítményével együtt növekedjenek, fejlődjön az infrastruktúra és a közszolgáltatások, megfelelő támogatást kapjon az agrárium, magasabb színvonalúak legyenek az egészségügyi szolgáltatások.

Szekeres Imre közölte, az MSZP javasolja, hogy a gyorsforgalmi úthálózatra fordított összeg 5 százalékáig a kistelepülési utakat fejlesszék, illetve külön pénz jusson a kistelepülési iskolák támogatására.

A kormány júliusban tárgyal a költségvetés és az adótörvények irányelveiről, augusztus végén a minisztériumok javaslatait vitatják meg, majd ősszel terjesztik az Országgyűlés elé - mondta az alelnök.

Megindult a párt megújítása

Jánosi György, a választmány elnöke szerint a testület mai ülésével "ténylegesen megindult a párt megújítása", mivel a választmány megtárgyalta a párt hosszú távú programjáról szóló vitaanyagot. A vitaanyag a hagyományos baloldali értékek mellett a modernizációt is tartalmazza - mondta.

A politikus kitért arra, hogy a szabadság, az esélyegyenlőség és a szolidaritás mellett a szocialista pártnak rugalmasan kell reagálnia társadalmi kérdésekre, problémákra, példaként a halmozott szegénységet említette. Mint mondta, a program azzal is foglalkozik, hogy a globalizációban is meg kell őrizni a nemzeti értékeket.