Bombát találtak a csepeli Dunában

Vágólapra másolva!
Több mint ötven kilogrammos, II. világháborús bombát találtak a Csepelnél a Duna medrében. A bombát szétszerelték, egy hadihajóval elszállították, megsemmisítéséről később döntenek.
Vágólapra másolva!

Szétszerelték a helyszínen azt az SC 50 típusú szovjet bombát, amelyet hétfőn találtak a Duna medrében, Csepelen; a bombatestet hadihajóval a központi gyűjtőbe szállították, megsemmisítéséről később intézkednek - közölte a tűzszerészek parancsnoka az MTI-vel. "Az AV 1-es szovjet gyártmányú gyújtószerkezetet kiemeltük a bombatestből és a helyszínen megsemmisítettük a délutáni órákban" - mondta el Molnár Sándor, a Magyar Honvédség Első Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoka. Az ötven kilogrammos, II. világháborús bombát, a XXI. kerületi Rózsa utca közelében, egy kikötőnél találták és a robbanásveszély miatt szárazföldön nem lehetett elszállítani.

Az ezredes tájékoztatása szerint a bombatestet egy hadihajóval a központi gyűjtőbe vitték. A parancsnok azt is elmondta, hogy a helyszíni megsemmisítés azért nem volt megoldható, mert a lehorgonyzott hajók a biztonsági távolságon belül tartózkodtak. A robbanószerkezet elszállítását követően feloldották a kikötő környékén elrendelt útzárat.