Vágólapra másolva!
Pető Iván, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának SZDSZ-es elnöke és Haraszti Miklós, a Magyar Televízió kuratóriumi elnökségi tagja hétfőn panaszt nyújtott be Polt Péter legfőbb ügyészhez. Pető és Haraszti azért fordult a legfőbb ügyészhez, mert a Fővárosi Főügyészség megszüntette a Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke ellen indított nyomozást
Vágólapra másolva!

A panaszt az ellen nyújtotta be a két szabad demokrata politikus a Fővárosi Főügyészség kiemelt ügyek osztályán, hogy a Fővárosi Főügyészség július 21-én megszüntette a Szabó László Zsolt, a Magyar Televízió Rt. (MTV) volt elnöke ellen hűtlen kezelés és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozást - olvasható a párt közleményében. A nyomozás Haraszti Miklós és Pető Iván szabad demokrata politikusok, valamint a Magyar Televízió felügyelő bizottságának feljelentése nyomán indult 2000. február 28-án.

"Pető Iván és Haraszti Miklós panaszában azt kéri a legfőbb ügyésztől, hogy a televízió gazdálkodása miatt indított nyomozást, továbbá a gyanúsítást ne szüntesse meg" - írták a politikusok közleményükben.

A Fővárosi Főügyészség július 21-én azt közölte, hogy összességében megállapítható: az MTV Rt. 2001 végére bekövetkező helyzete és keletkezett vesztesége nem Szabó László Zsolt kötelességszegő magatartásának következménye volt, ezért került sor a nyomozás megszüntetésére.