Közlekedés - szerda

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

Budapest

A Szépvölgyi úton az Ürömi utca és a Lajos utca között a közműépítés miatt irányonként egy-egy sáv járható. A torlódások elkerülése érdekében tanácsos kerülőt tenni az Ürömi utca felé.

A Haller utcát lezárták a Soroksári út és a Mester utca között az út- és villamospálya felújítása miatt, ezért a 30-as villamos mindkét végállomástól csak a Haller utcáig viszi az utasokat, de a kereszteződésen nem halad át. A 30A jelzésű szerelvények ideiglenesen nem közlekednek. A 24-es villamosok a Baross tértől a Nagyvárad térig járnak, onnan villamospótló autóbuszokkal utazhatnak tovább. A Ferenc-busz a Drégely utcai végállomás felé módosított útvonalon viszi az utasokat.

A Soroksári úti vízcsőépítés miatt a Boráros téren megváltoztatták a forgalmi rendet: a Petőfi hídról leérkezőket a buszsávba terelik át, emiatt a 23-as és a 23-as gyors autóbuszok megállóját hátrébb helyezték. A Soroksári úton a Boráros tér és a Haller utca között a külső sávot szakaszosan lezárták mindkét irányban, a Haller utcai kereszteződésnél irányonként egy sávban haladhat a forgalom.

A Bocskai út-Október huszonharmadika utca útvonalon - az aluljáró építése miatt - irányonként egy sávban lehet közlekedni a Petőfi híd felé vezető oldalon.

Gyalogosaluljáró építése miatt a 47-es villamos két szakaszban, mindkét végállomástól a Bocskai útig jár. A 18-as villamos a Szent János korház és a Bocskai út között közlekedik. Tart még a Leányka utcai villamos-felüljáró felújítása is, így a 41-es és a 47-es villamosokat a külső végállomások és az Építész utca között továbbra is autóbuszokkal pótolják.

A Móricz Zsigmond körtéri buszvégállomás felújítása miatt a járatok a Villányi úton a Fadrusz utca előtti ideiglenes megállóhelyeken állnak meg. A végállomáson az autóbuszok felszállóhelyei változnak, figyeljék a kihelyezett jelzéseket.

A Hűvösvölgyi úton a Nagykovácsi úttól befelé az útpálya közepét egy hosszabb szakaszon felbontották, mert gázvezetéket építenek. A munkaterület mellett irányonként egy sávban közlekedhetnek.

A 82-es, a 82/A, a 182gyors és a 182Agyors autóbuszok Kőbánya-Kispest felé terelőúton járnak, mert a XVIII. kerületben a Ráday Gedeon utcában közművet építenek.

Rendezvény miatt lezárták a Felvonulási teret a Hősök tere és a Damjanich utca között augusztus 22- én éjfélig. A lezárt területen tilos megállni.

Nagytétényben az Angeli utcában felújítják az útburkolatot, emiatt a Barackos út és a városhatár között szakaszosan, félszélességben lezárják az utat (várhatóan október közepéig). A munkaterületnél jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.

Budán az Istenhegyi úton a fölfelé vezető oldalt le kellett zárni a Tóth Lőrinc utca és a Székács utca között vízvezeték-javítás miatt. A Zsolna utca és a Zsibói utca között a hegyre vezető oldalt leszűkítették, mert vízvezetéket építenek.

A Kapás utcát lezárták a Varsányi Irén utca közelében, a Csapláros utca és a Csalogány utca között. A Fazekas utca felé kerülhetnek.

A Pesti alsó rakparton nem lehet közlekedni a Dráva utca és a Margit híd közötti szakaszon rendezvény miatt.

A VIII., Fiumei úton a Dologház utca és az Alföldi utca között az Orczy tér felé vezető szervizutat ma 6.00 órától holnap reggel 6.00 óráig lezárják szállítás miatt.

A József Attila lakótelepen a Napfény utcában a Dési Huber utcánál átépítik a csomópontot, sávlezárásokra forgalomkorlátozásra kell számítani augusztus végéig.

Angyalföldön a Fáy utcában a Béke utca és a Jász utca közötti útszakaszra továbbra sem lehet behajtani.

Vidéki utak

Az M1-es autópályán Bicskénél, Tatabányánál és a győri elkerülő szakaszon felújítás miatt egy pályán halad a kétirányú forgalom. A terelések csomópontot is érintenek: Budapest felé Herceghalomnál nem tudnak lehajtani, helyette a bicskei vagy a biatorbágyi csomópont használható Herceghalom, Páty, illetve Zsámbék felé. A Hegyeshalom felé közlekedők továbbra sem használhatják a Tatabánya - Óvárosi csomópont valamint a Győr-Keleti csomópont le-és felhajtóágát.

Az M3-as autópályán Bag közelében a 34-es és a 39-es km között továbbra is egy pályán halad mindkét irány forgalma. A bagi csomópontban a Budapest felé vezető oldalon a csomóponti ágakat továbbra sem használhatják, de a Polgár irányába tartó oldal le- és felhajtó ága már az autósok rendelkezésére áll.

Az M7-es autópálya főváros felé vezető oldalán a 13-as és a 15-ös km között korszerűsítik a vízelvezető rendszert a belső sáv zárása mellett. A forgalom a külső és a leálló sávon haladhat.

Az 1-es főúton Budaörs Ny-i határában a 7-es és 8-as km között csatornázás miatt csak egy sáv járható, jelzőlámpa irányítja az áthajtást. A 9-es km-nél - a MOL kútnál, valamint a 22-es km-nél Herceghalomban - körforgalmú csomópont építésébe kezdtek. A főúton még nincs sávlezárás csak sebességkorlátozás, a munkák a keresztirányú utakon kezdődtek meg. Győrben az 1-es főút Szent István úti szakaszán építési munkák kezdődtek. A Gárdonyi Géza út és a Baross-híd közötti szakaszon a főváros felé vezető oldal külső sávját lezárták. Az érintett szakaszra eső megállóban két napig nem állnak meg az autóbuszok. A közelben felújítási munkák miatt a Jókai és az Újlaki úti csomópontok között a határ felé vezető oldal sávjait lezárták, a másik oldalon irányonként 1 sávon halad a forgalom.

Megváltozott a teherforgalom korlátozásának rendje az 5-ös főút Pest megyei szakaszán. A 7,5 tonna össztömegnél súlyosabb teherjárművek csak este, 17.00 és 22.00 óra között használhatják a főutat Bugyi külterülete és Lajosmizse között.

Szolnokon, a Rékasi felüljárón javítási munkákat végeznek. Ma és holnap 7.00-18.00 óra között félpályás lezárás lesz érvényben, a 32-es főút forgalmát ez idő alatt jelzőlámpa szabályozza.