Átadták a sátoraljaújhelyi térfigyelő rendszert

Vágólapra másolva!
Sátoraljaújhely belvárosában térfigyelő rendszert állítottak szolgálatba hétfőn; a rendszer egyelőre a pénzintézeteket, a polgármesteri hivatalt, valamint a környékbeli üzleteket tartja "szemmel", mondta el az átadó ünnepségen Szamosvölgyi Péter polgármester.
Vágólapra másolva!

A rendszer jelenleg három fix pontú és két forgózsámolyos kamerából, valamint a polgármesteri hivatalban kiépített központból áll a városvezető beszámolója szerint. Szamosvölgyi Péter rámutatott: a központ 16 kamera adatainak befogadására képes, így további bővítés is lehetséges, s ez szándékában is áll az önkormányzatnak, valamint a helyi rendőrségnek.

A polgármester tájékoztatása szerint a kamerák nagy felbontásúak, így távolról is felismerhető egy esetleges bűncselekmény elkövetője. Hozzátette: a közeljövőben folyamatosan bővítik a központ szoftverét, s így rendszámleolvasóval is felszerelik a rendszert, amely lehetővé teszi majd a lopott járművek kiszűrését.

A városházán berendezett központban a helyi rendőrkapitányság munkatársai teljesítenek 24 órás szolgálatot - közölte. Szamosvölgyi Péter ismertetése szerint a beruházás eddigi költsége 6 millió 200 ezer forint volt, amelyhez 5 milliót pályázaton nyert a város, a többi pénzt alapítványi forrásokból, valamint vállalkozói hozzájárulásból gyűjtötték össze.