Megfenyegették Tiszaújváros két vezetőjét

Vágólapra másolva!
Életveszélyesen megfenyegette egy ismeretlen a tiszaújvárosi polgármestert és alpolgármestert. A város két vezetője feljelentést tett a rendőrségen.
Vágólapra másolva!

A vasárnap Tiszaújvárosban megtartott népszavazást követően dobott be valaki egy gyalázkodó röpiratot a Magyar Szocialista Párt helyi irodájába - közölte Farkas Zoltán. A tiszaújvárosiak többsége a referendumon elutasította, hogy börtön épüljön város ipari parkjában.

Farkas Zoltán elmondása szerint a röpiratot bedobó ismeretlen mellékelte a város MSZP-s alpolgármestere, Koscsó Lajos korábbi, Higgadtan a börtönépítésről! című, a városi lapban megjelent cikkének fénymásolt példányát. Az ismeretlen az alpolgármester mellett Farkas Zoltán polgármestert, illetve mindkettőjük családját fenyegette meg, közölve: amennyiben börtön épülne, mindkét önkormányzati vezető meghal, a családjával együtt.

A polgármestertől hangsúlyozta: az önkormányzat nem börtön-, hanem beruházáspárti, és mindvégig szakmai kérdésként kezelte az ügyet. A városvezetők számára ezért is érthetetlen a gyalázkodó, fenyegető levél - mutatott rá Farkas Zoltán.