Az osztrákok kiadják Kulcsár Attilát

Vágólapra másolva!
Az osztrák bíróság keddi, nem jogerős döntése szerint Kulcsár Attilát, a brókerbotrány egyik gyanúsítottját kiadják Magyarországnak. Mivel azonban a gyanúsított védője várhatóan fellebbez, a végleges döntés a kiadatásról tovább húzódik, Kulcsár valószínűleg csak jövőre kerülhet Magyarországra.
Vágólapra másolva!

Kiadható Magyarországnak Kulcsár Attila, a brókerbotrány gyanúsítottja - döntött kedden a bécsi legfelsőbb tartományi bíróság az MTI jelentése szerint. Az intézkedésre a magyar kiadatási kérelem két pontja alapján van lehetőség.

Forrás: MTI
Kulcsárék fellebbeznek az osztrák döntés ellen

A kiadatási kérelmben négy bűncselekménnyel gyanúsították meg az álbrókert. E szerint a brókercég ügyfeleinek a pénzéből mintegy 88 millió eurónak megfelelő összeget sikkasztott el, emellett a kérelemben szerepel a pénzmosás, hamis okmány felhasználása és a jogosulatlan szolgáltatásnyújtás gyanúja is.

A háromfős osztrák bírói testület úgy határozott, hogy a négypontos magyar kiadatási kérelem két pontja alapján adható ki a volt bróker. A bíróság indokoltnak látta a sikkasztás és a hamisított okmányok felhasználása miatti kiadatási kérelmet, de nem fogadta el a pénzmosás és a jogosulatlan szolgáltatásnyújtás bűntettére hivatkozó magyar kérelmet. Simonfay Géza, Kulcsár osztrák védőügyvédje várhatóan fellebbez a döntés ellen, az ítélet írásos indoklásának kézhez vétele után. A fellebbezés bejelentésére két hét áll rendelkezésre, így a bírói döntés még nem jogerős.

Bánáti János, Kulcsár magyarországi védője az [origo] kérdésére elmondta, hogy azért jelent be várhatóan fellebbezést a kiadatás ellen kollégája, mert a jogorvoslatok kimerítése ügyvédi kötelesség. Azt nem tudta megmondani, hogy védence mikor kerülhet Magyarországra.

Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója szerint a jogerős osztrák bírósági döntés után egy-két héten belül átadhatják a magyar rendőrségnek Kulcsár Attilát. Azt azonban egyelőre nem tudni, mikor születik jogerős határozat a gyanúsított bróker kiadatásáról. Valószínű azonban, hogy csak jövő év elején kerülhet Magyarországra a gyanúsított. Garamvölgyi szerint azonban a kiadatás elhúzódása nem befolyásolja a nyomozást.

Bácskai kérésére készített feljegyzést Kulcsár/itthon/20031006kulcsar.html

Kulcsár Attila a kiadatásáról szóló bírósági tárgyaláson újságíróknak annyit mondott: visszautasítja a 14 pontos listát. A volt bróker a tartományi legfelsőbb bíróság tárgyalótermében fordult a mögötte ülő magyar újságírókhoz, s kifejtette: aljas rágalom a lista, sejti, hogy kik írták és miért. A volt bróker szerint ezzel csak Rejtő E. Tibor bankelnököt akarják befeketíteni.

A Kulcsár által emlegetett lista összefüggésbe hozza Rejtő E. Tibort és a K&H Bank más vezetőit, illetve az előző kormány egyik tagját a brókerbotránnyal és bűncselekménnyel vádolja meg őket. Ilcsik Sándor, Bácskai János, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ felfüggesztett és bűnpártolással (hivatalosan: hivatali visszaéléssel) gyanúsított vezetőjének ügyvédje az [origo]-nak azt mondta: Kulcsár állítása ellenére Bácskai fenntartja korábbi vallomását, miszerint az ő kérésére írt Kulcsár listát. Ilcsik annyit tett hozzá, Kulcsár úgy védekezik ahogyan ezt a legcélszerűbbnek tartja, ez védence állításain azonban nem változtat.

Az ügyvéd szerint Bácskai akkor kérte meg Kulcsárt, hogy készítsen feljegyzést Rejtő E. Tiborról és a K&H többi vezetőjéről, amikor kint járt nála Ausztriában. Később Bácskai meg is kapta a feljegyzést Kulcsártól és még a brókerbotrány nyomozásának kezdeti szakaszában, azaz július elején el is juttatta azt a rendőrséghez - mondta Ilcsik.

Az aláírás nélküli levél szerzője bűncselekménnyel vádol több embert, így a szöveg pontos tartalma nem közölhető. A lényege azonban, hogy Kulcsár szerint a részvényügyleteken szerzett haszonból ő juttatott pénzeket Rejtőnek. Azt is állítja, hogy a bank beszállítóitól "sápot" szedtek, valamint a bank székházának eladása is jelentős hasznot hozott a vezérigazgatónak. A levélből az derül ki, hogy Rejtő szoros kapcsolatban állt az utóbb kirobbant brókerügy egyik fontos szereplőjének számító Britton cégcsoporttal.

Kulcsár kiadatásáról már október 21-én is tárgyalt az osztrák bíróság, de akkor formai okokra hivatkozva elhalasztották a döntést. Az osztrák bíróságon ugyanis elveszett Kulcsár nemzetközi elfogatóparancsának eredeti példánya, ezért ügyvédje, Simonfay Géza kérésére akkor három héttel elhalasztották a kiadatási tárgyalást.

A gyanúsított brókert július 17-én fogták el a bécsi Opera előtt az osztrák és a magyar rendőrök közösen. Azt követően adtak ki ellen nemzetközi elfogatóparancsot, hogy nem jelent meg a tervezett rendőrségi kihallgatáson a magyar hatóságok előtt, csak ügyvédjét küldte el maga helyett.

Kulcsár - ha bebizonyosodik a rendőrség gyanúja -, hogy különösen jelentős értéket sikkasztott el, akár 10 év börtönt is kaphat.