A korrupció és a romák miatt bírálják Magyarországot

Vágólapra másolva!
A Freedom House amerikai szervezet jelentése szerint a romák megkülönböztetése, az állami média körüli viták és a korrupció jelenti a legnagyobb problémát Magyarországon. A szervezet szerint Magyarországon megfelelően érvényesülnek a politikai és szabadságjogok. A jelentés ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy a bíróságok rossz anyagi helyzetük miatt könnyen befolyásolhatóvá válhatnak.
Vágólapra másolva!

Szabad országnak minősítette legújabb jelentésében Magyarországot a Freedom House független amerikai megfigyelő szervezet. A társaság szerint a politikai és szabdságjogok megfelelően érvényesülnek, azonban a roma lakosságot még mindig negatív megkülönböztetés éri a foglalkoztatásban, az oktatásban, és az egészségügyben is.

Jelentésében a Freedom House megállapítja, hogy 2002-ben Magyarországon igen éles választási kampány zajlott, és a tavalyi évet a kommunista időszakra visszanyúló ügynökbotrányok, illetve a média függetlenségével kapcsolatos viták jellemezték. A szervezet jelentésében kiemeli, hogy az ügynökügyek nem vezettek a kommunista múlt rendezéséhez, ráadásul a lakosság sem mutatott nagy érdeklődést irántuk.

A Freedom House szerint a kommunista korszak utáni magyarországi választások általában tiszták és szabadok voltak, de soha nem teljesen problémamentesek. A jelentés szerint tavaly csak kevés párt tartotta tiszteletben a kampányra fordítható pénzösszegeknek határt szabó rendelkezést. Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet a választással kapcsolatban olyan panaszokról is beszámolt, hogy az állami média tudósításaiban a Fideszt előnyben részesítette - vélekedik jelentésében a Freedom House.

Magyarországon nagy mértékben tiszteletben tartják a szólásszabadság jogát, a független média gyarapszik - állapítja meg a Freedom House. Emlékeztet ugyanakkor, hogy az állami televízió és rádió függetlensége körül folytatódott a politikai vita. A szervezet a kuratóriumok összeállításával kapcsolatos viták mellett megemlíti, hogy a Medgyessy-kormány és ellenzéke is ígéretet tett a médiatörvény módosítására, de az ennek keresztülviteléhez szükséges kétharmados parlamenti többséggel egyik oldal sem rendelkezik. Egy nagy jobboldali lap szerkesztői azzal is vádolták tavaly a kormányt, hogy nyomást gyakorol a hirdetőkre a lappal kötött szerződéseik felfüggesztésére - írja a Freedom House.

A Freedom House szerint a bíróságok működése általában tisztességes, bár a korlátozott költségvetési források sebezhetővé teszik a rendszert külső befolyási kísérletekkel szemben. Az Európai Bizottság 2002-es jelentésében úgy találta, hogy a korrupció probléma maradt Magyarországon - emlékeztet a Freedom House.