Nem volt jogalapja annak, hogy a múlt héten a kormány minden paprika-tartalmú készítmény forgalmazását megtiltotta - írja a Népszabadság. A lap szerint eddig ugyanis nem jelent meg olyan jogszabályi háttérrel alátámasztott dokumentum, amely megalapozta volna az elmúlt egy hétben tett kormányzati és hatósági lépéseket az ügyben. A fogyasztóvédők és az ÁNTSZ szakemberei az Országos Tisztifőorvosi Hivatal határozatára hivatkoztak vizsgálódás közben, csakhogy ezt a dokumentumot nem sikerült megtalálnia a lapnak, és az érintettek sem lelik.
A jogalap hiánya miatt már milliárdos pert akasztott az állam nyakába a botrányban vétlen kecskeméti Univer Product Rt.
Bujdosó László országos tiszti főorvos szerint egyedi és kivételes eljárás eredménye volt, hogy lekerültek a polcokról az érintett élelmiszerek, mivel látszott, hogy az általános, bevett jogszabályokon alapuló élelmiszer-biztonsági eljárás nem alkalmas a probléma kezelésére.
A Népszabadság úgy tudja, hogy az ÁNTSZ faxon kérte a kereskedőket az érintett termékek forgalmazásénak beszüntetésére, amit később a területileg illetékes tisztiorvosok határozatokban erősítettek meg. Arról azonban, hogy pontosan mely termékeket kell leszedni a polcokról, ezek az utasítások sem rendelkeztek.
Hivatalosnak tekinthető dokumentumot azonban egy hatóság sem tett közzé, és kormányhatározat sem jelent meg, mivel nem volt előterjesztés. Batiz András kormányszóvivő szerint az ÁNTSZ-nek jogában áll a termékek bevonásáról döntést hozni, a kabinet tehát csak utasította a hatóságot e jog gyakorlására.
A paprikaügyben a fogyasztóvédők sem tettek közzé hivatalos dokumentumot. Kathi Attila, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség tájékoztatási főosztályának vezetője szerint munkatársai a fogyasztóvédelmi törvény alapján ellenőrzik, a paprikaforgalmazás tilalmának betartását. A jogszabály szerint csak biztonságos áru kerülhet forgalomba, a kormány és az ÁNTSZ nyilatkozataiból pedig az derült ki, hogy a fűszerpaprika nem biztonságos - írja a Népszabadság.