A szülők miatt sok a mérgezett gyerek

Vágólapra másolva!
Egyre több gyerek kerül mérgezéssel kórházba, mert megivott valamilyen savas vagy lúgos tisztítószert. Tavaly 689, idén eddig 1034 ilyen esetet láttak el. Az orvosok szerint a mérgezéseket szinte kizárólag a szülők felelőtlensége okozza. Kevés figyelmet szánnak a gyerekekre, és szívesen vásárolják az erősebb, hatásosabb termékeket, melyek egy balesetnél nagyobb kárt okozhatnak.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI
Fotó: MTI

Évről évre több kisgyerek kerül kórházba, mert megivott valamilyen savas vagy lúgos tisztítószert. Tavaly 689, idén eddig 1034 gyerek került kórházba ilyen mérgezés miatt. A legtöbb esetet a Heim Pál Gyermekkórházban kezelik. Dr. Nagy Anikó a kórház Endoszkóp Központjának vezetője szerint a lúg és savmérgezéses gyerekek kizárólag a szüleik felelőtlensége miatt kerülnek kórházba.

A doktornő elmondta, hogy többször próbálták felhívni a szülők figyelmét, hogy ne töltsék üdítősüvegekbe, poharakba a különböző tisztítószereket, mert a gyerekek megisszák őket. Sokan azt hiszik, hogy azért, mert egy terméken gyerekzár van, azt már nyugodtan elöl lehet hagyni. "Valójában ezeknek a flakonoknak a kinyitása inkább a felnőtteknek okoz problémát. A gyerekek többsége gond nélkül kinyitja" - fogalmazott Nagy Anikó. Ráadásul egyre színesebb, szebb a tisztítószerek csomagolása, ami szintén vonzza a gyerekeket. "Hiába teszik fel 2-3 méter magasra az üveget, a gyerek felmászik és eléri. Nincs más megoldás, el kell zárni a veszélyes szereket". A nagyobb gyerekeknél még csak el sem kéne zárni, csak jól láthatóan elkülöníteni az üdítőktől a vegyszereket.

A gyerekek egyszerűen szomjasak

Nagyobb ünnepek előtt még több mérgezett kisgyerek kerül kórházba, mert ilyenkor a kapkodás miatt kevesebbet figyelnek rájuk. A doktornő szerint azért emelkedik évről évre a mérgezéses esetek száma, mert egyrészt kevesebb idő és figyelem jut egy-egy gyerekre otthon, másrészt egyre több és erősebb tisztítószer jelenik meg a piacon. A szülőknek az a jó, ha két perc alatt szétmarja a lefolyót egy szer, így az erősebb, hatásosabb terméket választják, ahelyett amelyik lassabban tisztít ugyan, de egy balesetnél kisebb kárt okoz a gyerekben. A másik ok szintén a figyelem hiányával magyarázható. A gyerekek egyszerűen szomjasak, sok szülő ugyanis nem figyel oda, hogy eleget iszik-e a gyereke. "A szomjas gyerek pedig bármit megiszik."

A savas és lúgos termékek ivása sok szenvedéssel járó, nehezen gyógyuló sérüléseket okoz. A súlyosabb eseteket csak szondán lehet táplálni, mert a nyelőcsövet hosszú időre tehermentesíteni kell. "Hatalmas kínlódás ez a gyerekeknek" - mondja Nagy Anikó. Életre szóló sérülést is be lehet szerezni, ha a nyelőcső beszűkül, és pótló műtéttel kell helyreállítani. Az új tisztítószerek mellett még mindig nagyon veszélyes a Hypo. Sok családban a háztartási helyett spórolásból a sokkal veszélyesebb ipari Hypót használják, amit szétöntenek különböző edényekbe. "A jól szituált családok pedig megengedhetik maguknak a legújabb, drága és szintén méregerős szereket" - mondja a doktornő. Nagy Anikó szerint egyszerűen meg lehetne állítani a mérgezéses esetek számának növekedését. Adjanak inni a gyerekeknek, és ne hagyják elöl a tisztítószereket.