Elfogtak egy körözött rablót

Vágólapra másolva!
Elfogták a rendőrök csütörtökön délután Pilismaróton Kiss Károlyt, aki ellen fegyveres rablás miatt volt érvényben elfogatóparancs - erősítette meg Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtóreferense. Közlése szerint a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság adott ki a férfi ellen elfogadóparancsot.
Vágólapra másolva!

Horváczy Emese elmondta: a hatóságok gyanúja szerint - ahogy a sajtóreferens megnevezte - K. Károly részt vett tavaly májusban Aszódon egy pénzszállító autó elrablásában.

Az aszódi OTP-fiók hátsó bejáratához érkező pénzszállító kocsit akkor három, fekete ruhás, álarcos fegyveres támadta meg. Az autóból gyanútlanul kiszálló egyik kocsikísérőre pisztolyt fogtak, a két bent ülő kísérőt pedig, géppisztollyal a levegőbe adott lövésekkel, kiszállásra kényszeríttették. A rablók ezután magukhoz vettek egy, a raktérben lévő pénzes kazettát, s egy lopott, fehér autóval Erdőkertes felé menekültek.

K. Károlyt egy pilismaróti családi házban fogták el - mondta el a sajtóreferens, aki nem kívánt elárulni további részleteket. A gyanúsított ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fegyveres rablás alapos gyanúja miatt indít eljárást.