Káros volt gondolkodni a seregben

Szűcs Mihály alezredes éveken át publikációkkal, levelekkel, beadványokkal, alkotmánymódosítási koncepcióval és országos meggyőző kampánnyal küzdött a hadkötelezettség ellen. Többször indítottak ellene ezért fegyelmi eljárást. A sorozást most novemberben eltörölték. Szűcs az [origo]-nak adott interjújában a sorozás elleni harc felidézése mellett tönkretett életekről, kidobott milliárdokról és a politikusok rövidlátásáról is beszélt.

Szűcs Mihály

Magas rangú katonatiszt létére hogyan lett a Hadkötelezettség Ellenes Liga (HEL) egyik vezetője?

Amikor 1993-ban a Liga megalakult, akkor olyan újságcikkeket jelentettek meg, hogy a konzervatív tiszti kar akadályozza a sorkötelezettség megszüntetését Magyarországon. Ekkor sajtóvitába szálltam későbbi barátaimmal. E kakaskodás által ismerkedtünk meg személyesen. 1995-ben lettem ügyvivő a Ligában, 1998-tól pedig Farkas Henrikkel ügyvezetők lettünk. Láttam a HEL-ben azt a sok jóérzésű civilt, akik abszolút nem értettek se a hadsereghez, se a fegyverforgatáshoz, de nem is akartak. Ők csak azt akarták, amit a népdal mond "csak az menjen katonának, aki ilyet szeret". Mi néhányan, katonák, segítettünk nekik abban, hogy az ellenlábas politikusok ne tudják őket szakmai érvekkel lenyomni. Adtunk nekik szakmai muníciót. Tavaly viszont lemondtam az ügyvezetői tisztségemről, akkor már látszott, hogy hamarosan megszüntetik a sorozást. Viszont láttam azt is, hogy amit helyette akarnak, az nem lesz sikeres. Tudtam előre, hogy a tiszttársaim egy része rám fog mutogatni: "Ezt akartad?" Hát nem ezt akartam. A Ligában a civilek száz százalékig elérték azt, amit akartak, mi katonák csak ötven százalékig.

Dolgozott sorozott katonákkal is, a nyolcvanas években a szakaszparancsnoktól a zászlóaljparancsnoki posztig tölött be beosztásokat. Mi volt a baja a sorozott hadsereggel?

Már a Kádár-rendszerben elleneztem a sorozást. Nem értettem egyet az akkori Néphadsereg szereptévesztésével. Nem értettem egyet azzal, hogy a politikai nevelés színtere legyen a hadsereg, és hogy népgazdasági munkát végezzenek a katonák kiképzés helyett. A suszter maradjon a kaptafánál. A katonáimat például elvitték a párttitkár háza elé árkot ásni. Amikor jött a felmérés lövészetből, akkor persze nem találták el a céltáblát. Akkor minket, fiatal tiszteket vettek elő, hogy miért nem tanítottuk meg a katonákat lőni. Közben elvitték őket krumplit szedni, kukoricát törni, árkot ásni, és más különböző munkákra. Persze mi voltunk a hibásak, nem az, aki elvitte őket a krumpliföldre. Akkor lett nekem csömöröm. Sajnos a kilencvenes évek elején hiába vártuk a változásokat. Csak a csillagot cseréltük le, de minden maradt a régiben.

Viszont már nem kellett a párttitkár háza előtt ásni. Vagy ez sem változott?

Utoljára 2001-ben fordult elő, hogy Tapolcáról kivitték a katonákat a borosgazdák földjére dolgozni, nagy botrány is lett belőle. De nem csak ez volt a baj a sorozott hadsereggel. A hadsereg az emberek fejében halt meg először. Az ország lakossága azért viselte el a hadsereget, mert nem voltak a fiatalok komoly próbatételnek kitéve. Erre mondanék példát. Ha anyukák beszélgettek a seregről, akkor azzal dicsekedtek, hogy az én fiamnak jó helye van, mert szakács, vagy mert sofőr a parancsnok mellett. Azzal senki sem dicsekedett, hogy az én fiam már le tud futni 10 kilométert, fel tud emelni 100 kilót, vagy egy ütéssel három ellenséget le tud gyűrni. Ezzel egyik magyar állampolgár sem dicsekedett. Ha minden áldott nap kilométereket kellett volna lefutni, kemény kiképzéseken részt venni, akkor olyan tiltakozás lett volna a sorozott hadsereg ellen, hogy az csak na.  A hadsereg nem azért van, hogy a deviáns fiatalokat megnevelje. Annak színtere a család.

Csak a kényelmesség miatt nem volt nagyobb a tiltakozás a sorozás ellen?

A rossz kommunikáció miatt is, sokan nem értették, hogy miért rossz a sorozott hadsereg. Többször voltunk a ligásokkal különböző klubokban, rendezvényeken, ahol előadtuk a nézeteinket. Egyszer eljutottunk egy nyugdíjas klubba is, ahol az első öt percben lehazaárulóztak bennünket. Kérdeztem, hogy "Nénik, bácsik, hányan betegek?" Húú, mondták itt fáj, ott fáj. Mondom, tessék elképzelni a kórházat úgy, mint a hadsereget. Az orvosok a tisztek, a nővérek a katonák. Olyan nővérek, akiket hat hónaponként kicserélnek, de az új nővérek semmihez sem értenek, amikor beviszik őket a rendszerbe. Ráadásul nem is akarnak ott lenni, mert mondjuk remek pékek egyébként. És képzeljék el, hogy ők adják az injekciót. "Júúj, hát ez ilyen?" - kérdezték. Mondom, ez ilyen. A végén az egész nyugdíjas klub majdnem be akart lépni a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájába. Bármennyire is ki akarják használni a kormánypártok ezt a dolgot, szerintem az országban a felvilágosítás terén a legnagyobb munkát a HEL végezte. Ha nem lett volna, akkor a fiatalokat ma is sorozzák a véleményem szerint. Érdekes módon ma túl sokan emlékeznek úgy, hogy a támogatók között voltak. Lám, kevesen voltunk, de sokan maradtunk.

Magányosan harcolt a hadseregben a sorkötelezettség ellen?

Sokan egyetértettek velem, csak a retorziók miatt nem mertek csatlakozni. Ezt csak az értheti meg, aki ismeri a hadsereget belülről. A szocialista tömeghadsereg tiszti karát még alattvalói alkalmazkodóképességre nevelték. Kifejezetten káros volt gondolkozni. A gondolkodó katona talán most kezd belépni a rendszerbe. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szociológia szakán 1994-ben készítettek egy felmérést arról, hogy a tiszti kar sorozott vagy önkéntes hadsereget szeretne-e. Kiderült, hogy a tiszti kar közel 75 százaléka már ekkor az önkéntes haderő mellett tette le a voksolt.

Indult is Ön ellen fegyelmi vizsgálat, amikor a HEL ügyvezetője lett. Szabó János honvédelmi miniszterként (FKgP, Orbán-kormány) kezdeményezte Ön ellen. Végül Polt Péter akkori ombudsman állásfoglalása mentette meg a retorziótól, de az ügy elég sokáig húzódott. Akkor nem gondolta, hogy jobb lett volna, ha Ön is inkább meghúzza magát?

Én úgy gondolom, hogy ha egyszer kiálltam egy ügy mellett, akkor azt nem szabad abbahagyni retorziók miatt. És a fegyelmi ügyem nagyon sokat használt a szervezetnek. A sajtó szereti a botrányt, ezért ránk irányult a figyelem. Akkor erősen megnőtt a taglétszámunk is, majdnem elérte a 2000 főt. Társadalmi szervezetnél ez szerintem nagy szó Magyarországon.

Tavaly mégis kiszállt, mint mondta azért, mert nem ezt akarta. Mi a baj a mostani önkéntes sereggel?

Nem szívesen kezdek bele a bírálatba. Az elmúlt tíz évben legalább ötven publikációban ezt már megtettem. A politikusok két módon reagáltak: fegyelmik elé citáltak vagy nem akartak szóba állni velem. Tíz év kemény harcban el lehet fáradni.