[origo] itthon

100
90

31 milliárdért épült a Művészetek Palotája

[origo]|2005. 02. 01., 14:40|Utolsó módosítás:2005. 02. 01., 15:50|

Csak 31 milliárd forintba került a Művészetek Palotája felépítése - állítja Demján Sándor, a beruházó cég elnöke. Korábban több újságban is az jelent meg, hogy közel 100 milliárdba került az épület. Az eltérő számokra az a magyarázat, hogy a kormány aláírt egy 97,9 milliárdos kötelezettségvállalást az épülettel kapcsolatban. A kulturális tárca és Demján szerint azonban ez egy olyan keretösszeg, amelybe már beleszámolták az épület építése mellett a működtetés és a bérlés költségeit is a következő 30 évre, ameddig az állam bérlője és nem tulajdonosa lesz a Művészetek Palotájának.

A Művészetek Palotáját felépítő Trigránit cégcsoport elnöke, Demján Sándor egy keddi sajtótájékoztatón azt mondta: az építkezés 31 milliárd forintba került, szemben a korábban több újságban is közölt 100 milliárdos összeggel. A cégvezető szerint ráadásul a 31 milliárdos árat annak ellenére tartották, hogy közben a kormány kérésére nagyobb alapterületű lett a palota (37 ezer négyzetméteres helyett 53 ezer négyzetméteres), mint amiről az első szerződések szóltak.

A Trigránit elnöke azt állította, hogy ez a 31 milliárdos összeg egy ilyen épület esetében kifejezetten olcsónak számít, mintegy 15 százalékkal került kevesebbe más, hasonló beruházásoknál.

Demján szerint az építkezés 31,3 milliárd forintba került, az állam, ha most meg akarná venni, majdnem ennyiért, 32,1 milliárdért azonnal meg is vehetné. A kormány azonban ennél jóval nagyobb összegű, 97,9 milliárd forintos kötelezettségvállalásról döntött korábban. Ez azonban Demján szerint nem azt jelenti, hogy hosszú távon ennyibe kerülne a beruházás. Az összeg ugyanis három évtized pénzügyi terheit jelenti, így ebbe már beleszámolták az épület üzemeltetési, karbantartási és felújítási költségeit is, 30 évre előre. Az állam ugyanis ennyi ideig bérli a Művészetek Palotáját, és csak a 30 év letelte után kerül köztulajdonba az az ingatlan. Addig a teljes körű üzemeltetést a magánszféra végzi, annak minden kockázatával együtt - mondta.

Az épület elkészülte előtt az állam többször is módosította a szerződéseket. A kulturális tárca honlapján közzétett szerződésekből az derült ki, hogy ezek a változtatások többletköltséget jelenthettek az államnak. Benedek András, az NKÖM közigazgatási államtitkára az [origo] kérdésére azt mondta, a többszöri szerződésmódosítások egyáltalán nem jártak többletköltséggel. A módosítások azon részei, amelyek plusz kiadással jártak volna, végül nem léptek életbe -- mondta. Az állam eddig egyetlen forintot sem fizetett ki az épületre - tette hozzá az államtitkár.

Korábban azért váltott ki élén érdeklődést, hogy pontosan mennyibe is került a Művészetek Palotája, mert a kulturális tárca nem adott ki minden, a beruházással kapcsolaots szerződést a Magyar Narancs című újságnak. Ezért a Magyar Narancs pert indított. Ezután azonban az NKÖM honlapján mégis közzétette a szerződéseket. Magyarázatot vagy tájékoztatást azonban ekkor sem adott a tárca az [origo]-nak, csak most válaszoltak érdemben.

[origo]

[origo] címlapon»

Fotó: Hajdú D. András [origo] Orbán magával vitte Lázárt az érzelmek városából Hangosan fújoló és káromkodó tüntetők fogadták Orbán Viktort Hódmezővásárhelyen, ahol a miniszterelnök kölcsönkérte Lázár János polgármestert a vásárhelyiektől. Lázár ...
    Fotó: Tuba Zoltán [origo] Ahol Orbán sem ment fel a tizedikre Disznót vágnak a panel folyosóján, nem fizetik a közös költséget, oda vizelnek, ahol éri őket az inger - ilyen keserű mondatok áradtak azokból az avasi lakosokból, akik ...
    Forrás: MTI/Cseke Csilla Mihez kezd a kormány a gyilkos gyerekekkel? Tizenkét éves gyerekeket is büntethetővé tenne az új büntető törvénykönyv tervezete, ha nagyon súlyos bűncselekményt követnek el. A kormány szerint ez a "speciális ...
    Forrás: AFP Kiabálnék, hogy tartsanak minket otthon Csak a frissen kiköltözöttek között van olyan, aki nem tekinti véglegesnek németországi kitelepülését az [origo] által megkérdezett, Németországban dolgozó magyarok ...
    Forrás: MTI/Kovács Attila A pad alá kergetik a fideszeseket A Jobbik két év múlva kormányozni fog Vona Gábor, a Jobbik szombaton újraválasztott elnöke szerint, aki külön megdicsérte a Fidesz által legjobban utált képviselőtársát ...
    Fotó: Nagy Attila [origo] Mindent körbezár a kolontári sivatag A levegőben száll, de ott van az ebédlőben, a macskán és a távolsági buszon is. A kolontári átszakadt vörösiszap-tározóból szálló por mennyisége szeles időben ...
70
AEG Favorit 54000 VIO teljesen beépíthető mosogatógép12 teríték, A,A,A osztály, automata program, vízfogyasztás: 11 liter, Aqua Controll, Töltetérzékelés - SensorLogic...
99.900 Ft
80
hirdetés

Hirdetés

  • 30
  • 20
  • 10

Hirdetés

60
50
40

Olvasnivaló

Forrás: AFP Nicole Kidman lepisilte Zac Efront (18+) Kidman élvezettel veti bele magát az ostoba kisvárosi rüfke hálás szerepébe.
Forrás: AFP Maffiaállamot takargatnak Aurovíziós Dalfesztivál házigazdája, Azerbajdzsán korrupciót és kemény elnyomást próbál elfedni.
Forrás: AFP/Odd Andersen Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa? Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?

További adatok » Időjárás »