Dudás Ferenc a BM új közigazgatási államtitkára

Vágólapra másolva!
Az államfő aláírta a miniszterelnök előterjesztése alapján Dudás Ferenc kinevezését a belügyi tárca közigazgatási államtitkári tisztségének betöltésére - jelentette be a kabinet szerdai ülését követő sajtótájékoztatón László Boglár kormányszóvivő.
Vágólapra másolva!

A poszt annak következtében üresedett meg, hogy a korábbi államtitkár, Szilvásy György a miniszterelnöki kabinet vezetője lett, a pénzügyminiszterré kinevezett Veres János utódjaként.

László Boglár kormányszóvivő elmondta: az okleveles igazgatásszervezői, minőségmenedzseri, jogtanácsosi és európai szakjogászi végzettséggel is rendelkező Dudás Ferenc 1986 óta szakértőként és aktívan is részt vett a közigazgatásban, 1992 óta a Belügyminisztérium kötelékében.