Vízfogyasztási rekordot hozott a kánikula Budapesten

Vágólapra másolva!
A kánikula miatt az idei év legnagyobb vízfogyasztását mérték pénteken Budapesten, a főváros 715 ezer köbméter vizet fogyasztott - jelentette be el a Fővárosi Vízművek szóvivője szombaton. Péterffy Gábor közölte: ez több mint 200 ezer köbméterrel meghaladja az átlagos napi vízfogyasztást, ami körülbelül 500 ezer köbméter.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Vízművek szombaton is magas, 700 ezer köbméterhez közelítő vízfogyasztásra számít - mondta a szóvivő, hozzátéve, hogy a hétvégén általában valamelyest visszaesik a fogyasztás, hiszen sokan elmennek a fővárosból.

Péterffy Gábor hangsúlyozta: a Fővárosi Vízművek napi egymillió köbméter víz kitermelésére képes. Ez a kapacitás biztosítja azt, hogy akár egy hosszan tartó kánikula idején is biztonságos legyen a vízellátás, és ne kelljen vízkorlátozást elrendelni.

A közelmúlt legnagyobb vízfogyasztását két évvel ezelőtt mérték: 2003. június 12-én 870 ezer köbméter víz fogyott el Budapesten. Korábban, a 80-as években 1 és 1,2 millió köbméter között volt a főváros vízfogyasztása a hasonló kánikulai napokon. Azóta azonban mintegy 300 ezren elköltöztek az agglomerációba, továbbá elterjedtek a víztakarékos háztartási gépek, és az emberek is jobban takarékoskodnak.